Tragikus hír, Meghalt a világ legnépszerűbb színésze Chuck Norris. 🕯️🖤

Gyászol a filmes világ: elhunyt Chuck Norris, akit tegnap kórházba kellett szállítani, súlyos egészségügyi probléma miatt – közölte a TMZ. Mély fájdalommal osztjuk meg, hogy szeretett családtagunk, Chuck Norris tegnap reggel váratlanul elhunyt. Bár a körülményeket szeretnénk magánügyként kezelni, kérjük, tudják, hogy családja körében, békében távozott. A világ számára harcművész, színész és az erő szimbóluma…

Részletek

200 millió dollár értékben ad új katonai támogatást Ukrajnának az Egyesült Államok

Nagyjából 200 millió dolláros (több mint 72 milliárd forint értékű) katonai támogatást ad Ukrajnának az amerikai készletekből az Egyesült Államok – mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója hétfőn az MTI beszámolója szerint. John Kirby egy sajtóbeszélgetésen az ukrajnai háború közelmúltbeli fejleményeire reagálva azt mondta, hogy az új fegyverszállítások megerősítették az ukrán védelmi erőket, miközben…

Részletek

A Belügyminisztérium szerint nem jogszerűtlen, ha egy cég sok pénzt kér azért, hogy egy állami kórházban megkerülje a beteg a várólistát

A Belügyminisztérium szerint nem törvénytelen, hogy az Uzsoki Utcai kórházban kikerülheti a várólistát az, aki egy magáncégnek fizet ezért, és ugyanúgy az állami kórházban látják el. A kórház szerint mivel nem ők szerződnek a beteggel, és nem hozzájuk folyik be a pénz, ezért a gyakorlatuk nem törvénytelen. Az egészségügyi szakértő szerint jogszerűtlenül működik a rendszer….

Részletek

Idén másodszor is Horvátországban nyaral Orbán Viktor

Šipan szigetén fotózta le a horvát 24sata egyik olvasója Orbán Viktort, aki eszerint idén már másodszor utazott az Adriára. Az olvasó szerint „feleségével és lányával élvezte a pihenést egy halas étteremben”. A fotót a borostás miniszterelnökről ezen a linken lehet megnézni. Július közepén Visen készített szelfit a Villa Kaliopa étterem tulajdonosa Orbánnal. „Nem akarok politikát vinni a boltomba, de…

Részletek

Embertelen körülmények között készülnek a filléres ruhák, ilyen az élet a Shein-faluban

Az online vásárlás nagyban megkönnyíti mindennapjainkat, pláne ha olcsón vásárolhatunk az adott felületen. Mivel a minőséget, a gyorsaságot és az alacsony árat egyaránt ötvözi a Shein online webáruháza, ezért szinte egyértelmű volt néhány évvel ezelőtt, hogy sikere lesz. Így is történt, már nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne rendelés, viszont ezt a gyári…

Részletek

Év végétől az egész EU-ban változás lép életbe a mobiltelefonoknál

Nemsokára ugyanazt az egységes töltőt használhatjuk az összes elektronikus készülékhez, emlékeztette a felhasználókat december 24-én az Európai Parlament. Két évvel ezelőtt született döntés arról, hogy 2024 végére az Európai Unióban értékesített minden mobiltelefont, táblagépet és digitális fényképezőgépet C típusú USB-porttal kell ellátni. Ez a kötelezettség 2026 őszére a laptopokra is kiterjed majd. Az új jogszabályt…

Részletek

Tökéletes farsangi szalagos fánk

A tökéletes farsangi szalagos fánk Hozzávalók 6 személyre Elkészítés: A tejet langyosítsd meg, adj hozzá egy evőkanál cukrot, morzsold bele az élesztőt, és tíz perc alatt futtasd fel.  A lisztet közben szitáld egy tálba, sózd meg, add hozzá a maradék cukrot, a tojássárgákat, a kockákra vágott puha vajat, végül az élesztős tejet. Gyúrj belőle sima, egyenletes tésztát….

Részletek

„Csak baleset volt” – interjút adott Till Tamás felételezett gyilkosa

Megszólalt a 2000. május 11-én eltűnt Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János. A kecskeméti fegyházban fogva tartott férfi nyilatkozatát az ügyvédje tolmácsolta. F. János már egyszer beismerte, hogy a bicikliző gyermeket szexuális indíttatásból elcsalta, majd megölte, de mostanra mindezt tagadja. A 11 éves Till Tamást 2000. május 28-án ölték meg Baján, holttestét 2024 augusztusában találták…

Részletek

„Apu, élsz?” – kiáltotta a négygyerekes anya, mielőtt halálra gázolta egy kocsi az M3-ason

Az édesapa azonnal odarohant a lányához, de látta, hogy már nem lehet megmenteni az életét. Vasárnap este halálra gázoltak egy négygyerekes édesanyát az M3-as autópályán. A balesetet a nő egyik gyereke és a nagyapja, vagyis a szerencsétlenül járt asszony apja is végignézte. Miklós Ernő könnyek között mesélte az RTL Híradónak a borzalmas tragédiáról.A férfi azt…

Részletek