Mezőtúr: A padhoz kötözték, majd megverték a társai a mezőtúri általános iskolás gyereket

BELFÖLD
Kép: illusztráció / Forrás: pixabay

Arról beszélt az RTL Híradónak egy mezőtúri apa, hogy az általános iskolás gyerekét lekötözték a padhoz az iskolatársa, majd megverték, máskor beleköptek az ételébe és sárral dobálták meg. Az apa hiába próbált segítséget kérni a tanároktól, azt mondták neki, nem tehetnek semmit, mert a bántalmazók kiskorúak. Ugyanezt a választ kapta a rendőrségtől is. Elmondása szerint a gyerekét azóta is folyamatosan bántalmazzák az iskolában. Egy másik szülő is hasonló esetről számolt be.

Az iskola azt közölte az RTL Híradóval, hogy az ügyben hatósági eljárás folyik, ezért nem adhatnak tájékoztatást, a rendőrség pedig adatvédelmi okokra hivatkozva nem válaszolt a kérdéseikre. Az UNICEF gyerekjogi szakértője szerint a magyar iskolákban nagyon gyakoriak a mezőtúrihoz hasonló ügyek. Nagy-Balás Borbála azt mondta, hogy a magyar középiskolások 66 százaléka számolt be huzamosabb ideig tartó bántalmazásról, 85 százalékuk legalább egyszer élt át ilyesmit.

Lekötözték a kisfiát egy padhoz, majd ütötték-verték az iskolatársai, máskor pedig beleköptek az ételébe. Ezt mesélte a Híradónak egy mezőtúri általános iskolás fiú apja. Szerinte az iskolától és a rendőröktől is hiába kért segítséget. Az iskola szerint hatósági eljárás indult az ügyben.

-írja a Telex

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük