Szörnyű körülmények között készülnek a focilabdák a gyárak nem fektetnek nagy hangsúlyt a munkajogra, már 5 éves gyerekeket is dolgoztathatnak, a túlóráért nincs plusz pénz, sőt, akár testi fenyítést is alkalmazhatnak

Pakisztán, a futballnagyhatalom! Igen, ez nem tévedés: bár az ország válogatottja csak 197. a világranglistán (vezet Argentína, Magyarország a 31. pozíciót foglalja el), az összes kontinenst egybevéve a forgalomba kerülő focilabdák hetven százaléka a pakisztáni Sialkot városában készül. Körülbelül harmincezer embernek ad munkát a „lasztik” varrása, amely még ma is kézzel valósul meg. A labdák…

Részletek

Nincs több haladék, betiltják az egészségtelen ételek reklámozását az Egyesült Királyságban

Nincs több haladék, most már tényleg betiltják az egészségtelen ételek reklámozását az Egyesült Királyságban. Az internetről hamarosan teljesen eltűnnek ezek a reklámok, a tévében pedig csak este 9 óra után jelenhetnek meg. A tilalom a még befolyásolható gyerekek védelmében kerül bevezetésre. A terv már nem új, a konzervatív kabinet először 2021-ben jelentette be, de kétszer…

Részletek

Férje feldarabolta, turmixgépbe rakta, majd vegyszerekkel feloldotta az egykori modell holttestét

Eleinte azzal védekezett, hogy rátalált a nő holttestére és bepánikolt. A 38 éves Kristina Joksimovic maradványaira bukkantak februárban saját otthonában, a svájci Binningenben. Férje –- akivel két közös gyerekük van – eleinte azt állította, holtan találta feleségét, majd a pánik közepette felaprította a holttestet a mosókonyhában egy elektromos fűrész, kés és metszőolló segítségével. A maradványokat…

Részletek

Diákjával szexelt tanítási időben egy matektanárnő volt, hogy a fiú osztálytársai fedezték őket

Intim kapcsolatba került 16 éves diákjával egy matektanárnő az Egyesült Államokban. A 26 éves Hailey Clifton-Carmackot még január 5-én fogták el a rendőrök, miután szexelt egyik kamasz tanulójával a Missouri állambeli Laquey egyik középiskolájában – írta pénteken a Mirror. A pedagógus kihívó öltözködésével, mélyen kivágott felsőivel, illetve szűk, feszülős nadrágjaival hamar felhívta magára a figyelmet a…

Részletek

Visszaállíthatják a kötelező sorkatonai szolgálatot

Aleksandar Vucic szombaton jelentette be, hogy aláírta azt a jóváhagyást, amely szerint 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy a kormány hamarosan elfogadja ezt a döntést. „Szeretném hinni, hogy mindannyian megértik, mennyire szükségünk van erős hadseregre, mennyi fegyvert kell még vásárolnunk, gyártanunk, előállítanunk. Nem az a vágyunk,…

Részletek

A 71 éves Pélicotot azzal vádolják, hogy majdnem egy évtizeden keresztül drogozta feleségét, hogy idegenek erőszakolhassák meg saját otthonukban

Mélyen felkavarta Franciaországot, miután egy francia férfiról kiderült, hogy hosszú éveken át elkábította a feleségét, akit aztán nemcsak ő erőszakolt meg, hanem idegeneknek is felkínálta a nőt. A Pélicot-per szeptember eleji kezdete óta viszont még több felkavaró részlet látott napvilágot az ügyben. A tárgyaláson pszichiáterek beszéltek arról, hogy milyen ember valójában a 71 éves Dominique Pélicot,…

Részletek

Belehalt égési sérüléseibe Rebecca Cheptegei akit korábbi barátja öntött le benzinnel, majd gyújtott föl, több mint 75% megégett a testének, néhány héttel ezelőtt még Ugandát képviselve futott a párizsi olimpia maratonján

Rebecca Cheptegei maratoni futó, aki Ugandáért versenyzett a 2024-es párizsi olimpián, napokkal azután halt meg, hogy felgyújtották, állítólag a barátja. A 33 éves Cheptegei az életéért küzdött a kórházban, mert testének 75 százaléka égési sérüléseket szenvedett, miután szeptember 2-án, hétfőn a házuk előtt nézeteltérésbe került barátjával – közölte a rendőrség. Az ugandai olimpia bizottságának vezetője csütörtökön a Twitter/X-en…

Részletek

a 17 éves Lamine Yamal az Aranylabda-jelöltek harmincas listájára került

Húsz év óta ez az első alkalom, hogy az első 30 között sem Lionel Messi, sem Cristiano Ronaldo neve nem szerepel. Közzétette az Aranylabda-jelöltek 30 fős listáját a legjobb labdarúgónak járó díjat odaítélő francia futballmagazin, a France Football a díj hivatalos X-oldalán. A harmincas listán szerepel a BL-győztes Real Madrid és az Európa-bajnok spanyol válogatott…

Részletek

Új arcát mutatja meg a majomhimlő

NIH-NIAID / IMAGE POINT FR/ BSIP / Universal Images Group / Getty ImagesEgy majomhimlős beteg kézfején a jellegzetes kiütések a gyógyulási fázisban. Majomhimlőjárvány a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ismét globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO a majomhimlő miatt. Pandémiától egyelőre nem kell tartanunk, az egészségügyi szervezeteknek viszont összehangoltan kell fellépniük, hogy visszaszorítsák a kórokozót. Dr. Kemenesi…

Részletek

Diana, a walesi hercegnő tragikus halála 27 évvel ezelőtt 1997. augusztus 31-én, vasárnap történt

Diana, a walesi hercegnő tragikus halála 1997. augusztus 31-én, vasárnap történt Párizsban, Franciaországban egy autóbalesetben. A jármű, amelyben a hercegnő utazott, augusztus 30-án, szombaton nem sokkal éjfél előtt nagysebességű balesetet szenvedett Párizs központjában, a Place de l’Alma aluljáróban. A hercegnőt a La Pitie Salpetriere Kórházba szállították, ahol két órás sürgősségi műtéten esett át, mielőtt 03:00…

Részletek