A vonatból lökhették ki a halálra gázolt magyar olimpiai bajnokot

Sárközi István 1968-ban, mindössze 20 évesen előbb megnyerte a Magyar Népköztársaság-kupát az MTK-val, majd a mexikóvárosi ötkarikás játékokon egy Salvador elleni góllal is hozzájárult ahhoz, hogy magyar olimpiai bajnoki címmel záruljon a torna. A később több budapesti klub mellett Székesfehérváron is megfordult jobbszélső 1992. január 31-én, 44 éves korában tisztázatlan körülmények között hunyt el, miután Rákoscsaba és…

Részletek

Meghalt Wéber Helga, aki két Eurovíziós Dalfesztiválon is segítette a magyar versenyzőt

Elhunyt Dr. Wéber Helga Ágnes jogász, az Eurovíziós Dalfesztivál két magyar versenyzőjének vokalistája – írta meg az Index a nő férje a közösségi médiában megjelent posztja alapján. A cikk szerint Wéber 2012-ben a Compact Disco, 2013-ben pedig ByeAlex oldalán vett részt a versenyben. Az énekesnőként is aktív jogász halálát hosszú, méltósággal viselt betegség előzte meg. Férje így búcsúzott tőle: egy rendkívüli ember…

Részletek

Amerikából kitoloncolt magyarok jelentek meg a budapesti hajléktalanok között

Lakhatási projektet dolgozott ki a főváros, és elindítanának egy panelprogramot is – derült ki a szerdai háttérbeszélgetésen, amelyet Kiss Ambrus tartott újságíróknak. A főigazgató a Budapest Brand sorsáról és a hajléktalanellátó-rendszerről is beszélt. Kiss Ambrus a lakhatást érintő előterjesztés bemutatásával kezdte a háttérbeszélgetést. A javaslat alapján a magántőkét is bevonnák a lakhatási válság kezelésébe. A…

Részletek

Megérkeztek a vérzéses lázat okozó kullancsok Magyarországra – Minden harmadik beteg belehal a fertőzésbe

Az elmúlt években 19 példány is fogtak a Hyalomma kullancsból, amely terjesztheti a krími-kongói vérzéses lázat. Nyakunkon lenne egy trópusi járvány? Kapiller Zoltán, a Kullancsszövetség elnöke beszélt a Blikknek arról, hogy mekkora a baj, illetve hogyan védekezhetünk ellene. Trópusi betegséget kaphatunk ettől a kullancstól? – Ez nem trópusi betegség… Először a krími háborúban okozott tömeges megbetegedést…

Részletek

Szökésben egy szekszárdi pár, akik bevonták a szexjátékba a nő 10 éves kisfiát

A pár nem jelent meg a bíróságon, és a rendőrség sem találta őket lakcímükön. Az ügy vádlottjai Németországban vagy Spanyolországban lehetnek. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy szekszárdi nő és élettársa ellen, akiket kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolnak. A Szekszárdi Törvényszék április 3-án rendelte el a körözést Bősze Mónika és Gulyás Gábor Tamás ellen, miután…

Részletek

Meghalt a kórházban a férfi, aki a TEK intézkedése közben sebesítette meg magát

A kórházban meghalt az a férfi, aki a TEK múlt csütörtöki intézkedése közben sebesítette meg magát – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján szerdán. A 65 éves férfi ellen a Fővárosi Törvényszék adott ki elfogatóparancsot, mivel vele szemben súlyos szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény, kábítószer-kereskedelem miatt folytatott eljárást. Tekintettel arra, hogy…

Részletek

A TV2 nem adhatja le többet a Reszkessetek betörőket, ez az oka

A TV2 nemhogy karácsonykor, de soha nem tűzheti többet műsorra a Reszkessetek betörőket. Forrás: https://www.atv.hu/ Döbbenetes hír látott napvilágot, ugyanis kiderült, hogy a TV2 elvesztette a Reszkessetek betörők sugárzási jogait, ennek okán pedig 2026-tól többet nem adhatják le egyik részét sem. A csatorna utoljára 2025 karácsonyán vetítheti Kevin kalandjait, utána búcsút kell inteniük az itthon is népszerű…

Részletek

Lépcsőház plafonjáról szedtek le egy hatalmas gabonasiklót

Dunaújvárosban, egy négyemeletes ház egyik hátsó bejáratánál a plafonon kapaszkodó kígyót, egészen pontosan gabonasiklót mentettek a napokban a mezőfalvi önkéntes tűzoltók, írta a Duol. A közel egyméteres, sérült, vörös gabonasikló a lépcsőház hátsó ajtajának a rácsán mászott fel a plafonra, egy járókelő értesítette a hatóságokat. A rendőrök a katasztróvavédelmisek megérkezéséig biztosították a helyszínt. Kézzel fogtuk meg,…

Részletek

Rendőrsorfal akadályozta meg az Erzsébet híd lezárását, a Momentum vezetésével a tüntetők átvonultak a Szabadság hídhoz, és azt zárták le

Hadházy Ákos egy héttel ezelőtt az Erzsébet hídról a budai Várba, a Karmelita kolostor elé hívta a demonstrálókat, ahol néhányan ott is éjszakáztak a független országgyűlési képviselővel. Hadházy erre a hétre is engedélyt kért arra, hogy az Erzsébet hídon demonstrálhasson, ám ezt a rendőrség nem engedélyezte. A politikus terve az volt, hogy délután 17 órakor a Ferenciek…

Részletek

„Czeglédy Csaba bűnös”? — a Veszprémi Törvényszék helyben hagyta az elsőfokú ítéletet

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatta lapunkat az „ördög ügyvédje” per másodfokú ítéletéről, amely jogerős. Írja a https://mandiner.hu/ A Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Veszprémi Törvényszék helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, tehát Czeglédy Csaba bűnös. Mint ismert: május 13-án elsőfokú ítéletet hirdetett a Veszprémi Járásbíróság a 2019-es önkormányzati választások előtti botrányként elhíresült „ördög ügyvédje”-ügyben.  Az eset…

Részletek