Sokmilliós trükk az utalványokkal, 39 cégvezetőt vádolnak adócsalással

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség újabb 39 cégvezetővel szemben emelt vádat költségvetési csalás és hamis magánokiratok felhasználása miatt. A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága több száz emberrel szembeni nyomozása folyik adóelkerülés ügyében. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádirata szerint egy 16 cégből álló cégcsoport 2014 és 2019 között adómentes utalványokkal és fiktív szolgáltatásokkal segítette a vállalkozásokat adó- és…

Részletek

Nem mindennapi életmentő műtétet hajtottak végre Szegeden

Egy ritka fejlődési rendellenességgel, nyitott hasfallal született erdélyi kislány életét mentették meg a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáján. A kétlépcsős műtéti beavatkozást Dr. Kovács Tamás egyetemi adjunktus végezte, és mint hangsúlyozta, a jó eredményhez összehangolt csapatmunkára volt szükség. A most egyhónapos Abigél jól van, napokon belül hazabocsáthatják szüleivel, és semmilyen maradandó károsodásra nem kell számítania, teljes életet…

Részletek

Veszélyes pók terjedt el hazánkban, csípése bénulást is okozhat

Hazánkban is megjelent a veszélyes csípéséről ismert sárga dajkapók, amelynek marása hőemelkedést, émelygést és átmeneti bénulást is okozhat. A sárga dajkapók külföldről érkezett hazánkba, és már szinte az egész országban elterjedt. Sokan összekeverik a mérges dajkapókkal, azonban a sárga dajkapók (Cheiracanthium mildei) kisebb méretű, és nem annyira agresszív, mint fajtársa – írja a Life.hu. Azonban nem…

Részletek

Egy császártöltési időskorú számlájáról vett le pénzt egy keceli férfi

Az egyik keceli ATM-ből akart pénzt felvenni még 2024. június 12-én egy császártöltési időskorú, azonban meggondolta magát, és bement a pénzintézetbe. Miután ott végzett, ismét odalépett az automatához, ahonnan ki is vette a pénzt. A bácsi hazament, és megnézte a banktól kapott sms-eket, de ezek nem stimmeltek, mivel egy 100 000 forintos pénzfelvételről is kapott üzenetet….

Részletek

Heves megyei diákot is zaklathatott a dél-borsodi tanár

Obszcén vicceket mesélt, szexről is beszélgetett tanítványaival a dél-borsodi tanár. A kiskorú veszélyeztetése miatt vádolt pedagógus tagadott. Az első tárgyalást tartotta a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a tanárnak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy kiskorú tanítványait zaklatta dél-borsodi iskolákban. A kiskorú veszélyeztetése miatt vádolt 44 éves férfi a korábbi előkészítő ülésen tagadta, hogy bármit elkövetett volna a mezőcsáti közép- és…

Részletek

Levágatta a szerelme fejét, így állt bosszút a gyönyörű hercegnő

A Nemzeti Színház Diana Dobreva rendezésében, a 12. MITEM keretében játssza Oscar Wilde egyfelvonásos tragédiáját, a Salomét. A bolgár rendezőnő szerint az előadás nem egy megszokott repertoárdarab, hanem sajátos küldetéssel bíró alkotás, amely „arra emlékezteti az embereket, hogy a szeretet erősebb a halálnál, és hogy a szeretet Isten nélkül nem lehetséges”. Oscar Wilde ír költő…

Részletek

Gulyás Gergely Magyar Péter hangfelvételéről: Ez egy lepkefing

Gulyás Gergely Magyar Péter hangfelvételéről: Ez egy lepkefing Gulyás Gergely Magyar Péter ma közzétett hangfelvételéről, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hallható, elmondta: nem irigyli a balliberális sajtó azon újságíróit, akiknek komolyságuk látszatát megőrizve kell erről írni. Mindannyian érezzük, hogy ez egy lepkefing. Nem történt semmi. A honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a katonáknak meg kell védeniük…

Részletek

Itt van Magyar Péter nagy leleplezése: a kormány ütőképes, harcképes haderőt épít

Magyar Péter közzétette az általa csak az „Orbán-kormány őszödi beszédeként” emlegetett felvételt. Közösségi oldalán egy hangfelvételt tett közzé, melyen a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszél, hogy szakítanak a jelenlegi béketevékenységeikkel, és egy ütőképes hadsereget hoznak létre. Magyar Péter hétfőn jelentette be, hogy „néhány napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”, amely szavai szerint az…

Részletek

Szexuális zaklatás miatt nyomoznak az Országgyűlési Őrség volt tisztje ellen

Az Országgyűlési Őrség egyik magas rangú tisztje a gyanú szerint egy vidéki disznótoron ittasan tapogatta és megalázta kolléganőjét. Jelenleg katonai bűncselekmény miatt nyomoz a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – írta a 24.hu. A cikk szerint 2023 januárjában egy tápiószentmártoni pincészetben tartottak egésznapos rendezvényt az őrség tagjainak. A 400 fős állományból 70-en befizették a 12 ezer forintos beugrót…

Részletek

Karácsony, időskori házasság és vezetés az angolérettségi első részében

Csütörtökön az angol nyelvi érettségi négyrészes feladatsora kerül a vizsgázók elé, akik létszáma ugyan némileg kevesebb, mint az első három napon volt, viszont így is az angol a legnépszerűbb idegen nyelv Magyarországon, tehát több mint 74 ezren ülnek neki a megméretésnek. Ráadásul az ajándék nyelvvizsga reményében csaknem 28 ezren emelt szinten futnak neki a tudáspróbának….

Részletek