Autós üldözés az M3-ason, a rendőrökkel is ütközött a menekülő cigarettacsempész

Videó itt látható: https://www.facebook.com/watch/?v=1203086914937519 A járőrök követték a szabálytalanul, agresszív közlekedési manőverekkel menekülő járművet, amely egy lehajtóhoz nagy sebességgel közeledve hirtelen fékezett, hogy az őt követő járőrautót megállásra kényszerítse. Az ütközés után pedig nagy sebességre kapcsolva az oldalról érkező hatósági jármű irányába hajtott, és azzal is ütközött. Ezután a menekülő kocsi Miskolc irányába hajtva nagy…

Részletek

Döntött az ügyészség: vádat emelt Cseh Katalin botrányában

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Cseh Katalinék botrányaként elhíresült, több mint kétmilliárd forintos költségvetési csalási ügyben. A hét vádlott között szerepel Cseh Katalin családja cégének, a Pannónia Nyomda Kft.-nek egykori ügyvezetője is. Hét ember ellen emeltek vádat Cseh Katalinék európai uniós botrányaként elhíresült bűnügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben vádlott a Cseh család cégének,…

Részletek

Döntött a Fővárosi Törvényszék, szabadlábra helyezték Óbuda polgármesterét

Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét még 2024 augusztusában tartóztatta le a bíróság. A politikust korrupciós bűncselekményekkel gyanúsították meg. A törvényszék szerint ugyan a jogi minősítés nem változott, de nem szükséges a kényszerintézkedést fenntartani ellene. A politikus feljelentést helyezett kilátásba, és a polgármesteri hivatalba indult szabadon bocsátása után. A Fidesz-KDNP óbudai frakciója viszont lemondásra szólította fel…

Részletek

Azt hitte telefon, ezért zsebre tette(VIDEÓ)

A kamerafelvételek alapján még azelőtt lefülelték, hogy kilépett volna az áruházból. A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki narancs helyett egy mobileszközt vitt magával agyümölcspulttól. A vád szerint a hetvenes éveiben járó férfi 2025 januárjában eredetileg vásárlási szándékkal érkezett egy kaposvári áruházba, hamar észlelte azonban,…

Részletek

Szökésben van az az anya, akit barátja rávett, hogy a kislányát is vonják be a szerelmi együttlétükbe

Nem jelent meg a tárgyaláson az a nő, akit súlyos bűncselekményekkel vádolnak. A hatóságok szerint a saját gyerekét is kiszolgáltatta egy férfinak, akivel kapcsolatban állt. A férfi több nővel folytatott viszonyt, szinte mindegyik barátnőjét arra kérte, hogy vonja be gyermekeiket is szerelmi együttlétükbe. Volt, akinél sikerrel járt.  Bevonták a gyereket a nemi együttlétükbe A rendőrség…

Részletek

Gyárfás Tamás bevonult a váci börtönbe

Gyárfás Tamás péntek reggel 10 óra előtt nem sokkal bevonult a Váci Fegyház és Börtönbe. A 76 éves korábbi sportvezető, médiavállalkozó napszemüvegben és baseballsapkában ült az anyósülésen, és a kiszállás előtti pillanatokig telefonált valakivel, miközben családtagjai  elfuvarozták a kapuhoz, írja a Blikk. Újságírói kérdésekre nem válaszolt, mialatt gyalog besétált a börtönbe. Gyárfás Tamás felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt hét…

Részletek

Kiss László vádalkut köthetett, hogy kiengedika börtönből ? Lemondásra szólította fel Óbuda polgármesterét a Fidesz-KDNP

Lemondásra szólította fel Kiss László óbudai polgármestert a Fidesz-KDNP óbudai frakciója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Lehoczki Ádám fideszes fővárosi képviselő a tájékoztatón közölte: Óbuda polgármesterét kiengedték az előzetes letartóztatásból, azonban a büntetőeljárás nem zárult le. „Kiss Lászlót továbbra is súlyos korrupciós vádak terhelik, mindössze annyi történt, hogy szabadlábon védekezhet” – mondta, hozzátéve: ne legyenek illúzióink, a…

Részletek

Nagy Gábor Bálintot jelölte legfőbb ügyésznek az államfő

Nagy Gábor Bálint a Legfőbb Ügyészségre beosztott főosztályvezető ügyész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Sulyok Tamásnak azután kellett új legfőbb ügyészt jelölnie, hogy az alkotmánybíróvá jelölt Polt Péter lemondott. Sulyok Tamás azután nevezte meg jelöltjét, hogy konzultált az igazságszolgáltatásban érintett jogászi hivatásrendek vezetőivel – közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel. Ügyészi pályafutása egyik legismertebb…

Részletek

A Dunába fulladt egy férfi Szentendrénél

A Szentendrei Járási Ügyészség vádat emelt egy férfivel szemben, akinek foglalkozási szabályszegésére visszavezethetően egy hajóépítő munkás a vízbe fulladt. A vádirat szerint az ügy sértettje, az áldozat még 2022 májusában egy Duna melletti gyártelepen dolgozott egy komp építésén. A férfi a vízen veszteglő hajótestről akart visszatérni a partra kezében egy ipari porszívóval. A hajótestről a…

Részletek

Kubatov Gábor két szóval értékelte a Magyar Kupa-döntőt

A Ferencváros elnöke szűkszavú volt az elvesztett finálé után. A Paks zsinórban második alkalommal hódította el a Magyar Kupát. A döntő drámai módon dőlt el, hiszen tizenegyesek után hirdettek győztest. A Ferencváros a mérkőzés hajrájában tudott egyenlíteni, ezzel hosszabbításra mentette az összecsapást. Ugyan a kétszer 15 perces ráadásban betalált a Fradi, les miatt érvénytelenítették a…

Részletek