Index: Először szólal meg a siófoki halálvonat vezetője, ami egy buszt vágott ketté

Huszonkét évvel ezelőtt szabálytalanul hajtott ki egy siófoki vonat elé egy busz, amit a hatalmas szerelvény pillanatokon belül kettévágott. A balesetben harminchárman haltak meg, a mozdonyvezető pedig most először meséli el, mi is történt akkor a helyszínen. Egy hajszálon múlt, hogy ő maga is összeomoljon a gázolás után. Huszonkét évvel ezelőtt, május 8-án olyan tragikus…

Részletek

Óbudán: Gyermekorvosi rendelő veszélyeztetheti a gyermekek gyógyulását ?

Vöröskereszt utcai gyermekorvosi rendelő – dr. Zonda Igor orvosi szobájában és maga a rendelőben áldatlan állapotok uralkodnak Évek óta a doktor úr jelzi az önkormányzat felé a beázásokat.Természetesen nem történik semmi sem. Hosszú éveket kelet várni, arra is hogy a bejáratnál az utat is megcsinálják ami igencsak baleset veszélyes volt mint a szülők és gyermekek…

Részletek

Othon Start : Azok is otthonhoz juthatnak, akik eddig nem

Otthon Start program tervezete: Mit érdemes tudni a hitelről? Akár 50 millió forint államilag támogatott hitel. Legfeljebb 25 év futamidő• Fix kamat, amely nem haladja meg a 3%-ot, és lehet akár alacsonyabb is. Egyedülálló lehetőség azoknak, akik tudatosan készülnek lakásvásárlásra vagy építkezésre.Mire fordítható?• Lakás vagy családi ház vásárlására. Lakás vagy családi ház építéséreA feltétel: az…

Részletek

Micsoda örömhír: megszületett Bíró Blanka és Böde Dániel első közös gyermeke!

Ami a legfontosabb: az édesanya és a baba is jól vannak. „Szeretnénk veletek megosztani boldogságunkat!” – ezzel az üzenettel jelentette be a Ferencváros kézilabdázója, Bíró Blanka és a korábbi válogatott futballista, Böde Dániel, hogy 2025. július 18-án, 16:53 perckor „megszületett első közös gyermekük. megszületett első közös gyermekük.A kisfiú a Böde Dávid István nevet kapta, 4250…

Részletek

Dopeman: Majka „gyáva alak”

Dopeman szerint: „Majka egy gyáva alak” ❗️Méghogy nem változik a világ! Amikor 2013-ban Magyar Péter még egyszerű bürokrataként nagyban Orbán Viktor kormányának dolgozott, eközben Dopeman alternatív köztársasági elnökként Bajnai Gordonnal és Karácsony Gergellyel tüntetett Orbán Viktor ellen – még egy gipszkartonból készült Orbán-fejbe is belerúgott. Majka pedig tiltakozásból otthagyta a Heti hetest, mert megvédte Orbán…

Részletek

BKV, Volán buszsofőrök a forró busz fülkében, a hőmérséklet akár 37-40 fok, de ki felel az egészségükért?

A kánikula idején az autóbusz fülkéjének a belső tere rendkívül felforrósodhat, ami veszélyes lehet az emberi szervezetre. A hőmérséklet rövid idő alatt drasztikusan emelkedhet, akár a külső hőmérséklet duplájára is, és a hőguta kialakulásának kockázata is megnő.   A sofőrök gyakran 8-12 órát ülnek a felforrósodott fülkében. 38°C feletti hőmérsékleten már megnő a hőguta kialakulásának veszélye, ami…

Részletek

Halálos gázolás Budapesten: miközben fegyverrel üldözte ismerőse, egy autó halálra gázolta a 20 éves férfit

Halálra gázoltak egy húsz év körüli férfi az éjszaka a Könyves Kálmán körúton. A fiatalok a Népligetben töltötték az estét, amikor vita tört ki köztük. A Tények információi szerint az egyikük paprikaspray-vel lefújta a másik férfi barátnőjét. Ezután dulakodás kezdődött a nő és az üldözött férfi között. A nő párja ezután fegyvert rántott, majd üldözni kezdte a…

Részletek

Szolnok gyilkosság: Élettársát és közös ismerősüket brutálisan bántalmazta egy szolnoki férfi, a nő nem élte túl a bántalmazást

Élettársát és közös ismerősüket bántalmazta egy szolnoki férfi, miután rajtakapta őket. A nő nem élte túl a bántalmazást. A nyomozók őrizetbe vették a bántalmazót.  Halált okozó testi sértés bűntett, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt kell felelnie annak a szolnoki férfinak, akit július 19-én őrizetbe vettek a vármegyei rendőrség – írta közleményében a Jász-Nagykun-Szolnok…

Részletek

Okirat Hamistás : Börtön büntetés

Az okirat hamisítás a magyar büntetőjogban két fő kategóriára oszlik: közokirat-hamisításra és magánokirat-hamisításra. Mindkét esetben az okiratok tartalmának meghamisításáról vagy hamis okiratok felhasználásáról van szó, de a közokirat-hamisítás súlyosabb bűncselekmény, mivel a közokiratok közbizalmat élveznek.  Közokirat-hamisítás: Magánokirat-hamisítás:A magánokirat-hamisítás a Btk. 345. §-a szerint történik, és vétségnek minősül. Elkövethető hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokirat felhasználásával, amellyel…

Részletek

Mandiner: Még Gyurcsányéknál van, de már Magyar Péter alatt dörgölőzik a rácsok mögül frissen szabadult DK-s polgármester. „Ha nincs ló jó a szamár?”

Gyakorlatilag, mióta megjelent a honi politikai színtéren a Tisza Párt, azóta finoman szólva is hűvös a viszony Magyar Péterék és a Demokratikus Koalíció között. Utóbbi érthető módon fúj az ellenzéki kihívóra, ugyanis korábbi szavazóik nagy részét felszívta a Tisza. Gyurcsányék utoljára 2018-ban mérettették meg magukat önállóan, akkor hat százalékot szereztek, 2022-ben összeállt az ellenzéki tábor, az…

Részletek