Bicskával vágta át az intenzív osztályon fekvő édesapja infúziójának csövét egy 13 éves sarkadi fiú

Egy 13 éves sarkadi fiú többször is megpróbálta leállítani az édesapja ellátását az intenzív osztályon. Először az ágya melletti gépet szerette volna kikapcsolni, majd bicskával elvágta az infúziós csövet. A kiskorút életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják, szabadlábon védekezhet. A Rendészeti Államtitkárság számolt be az esetről a Facebook-oldalán szerda kora reggel. A bejegyzés szerint…

Részletek

Kiszivárgott a súlyos ügybe keveredett óbudai polgármester kihallgatási jegyzőkönyve

Nyilvánosságra kerültek részletek abból a kihallgatási jegyzőkönyvből, amelyben felsorolják, hogy pontosan milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják Kiss László III. kerületi polgármestert. A DK-s politikus viszont azt állítja, hogy nem követett el bűncselekményt, és politikai okokat lát az eljárás mögött. A  hvg.hu-hoz eljutott dokumentum szerint az ügyészség azt állítja, hogy az önkormányzat különböző termékeket és szolgáltatásokat…

Részletek

Indulnak a Szedd magad akciók országszerte

Indulnak a Szedd magad akciók országszerte, szeptemberben és októberben szedhetünk a lédús goldent, fűszeres jonatánt vagy édes idaredet is. Végre eljött a szeptember, az almaszüret fő időszaka, ilyenkor országszerte sorra indulnak a Szedd magad akciók. Ezek a lehetőségek egyrészt olcsóbb alternatívát jelentenek a bolti vásárláshoz képest, másrészt garantáltan friss, zamatos gyümölcsöt vihetünk haza közvetlenül a fáról válogatva.  Idén…

Részletek

Elhunyt Kásler Miklós tanszékvezető egyetemi tanár

Kásler Miklós tanszékvezető egyetemi tanárként és a Magyar Tudományos Akadémia doktoraként évtizedeken át a magyar orvostudomány élvonalában tevékenykedett. Onkológusként nemcsak betegek ezreit gyógyította, hanem tudományos kutatómunkájával is hozzájárulta rákkutatás fejlődéséhez. Számos szakmai elismerésben részesült. Az egykori miniszter 75 évet élt. Elhunyt Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár, aki 2018 és 2022 között az Emberi Erőforrások Minisztériumát…

Részletek

Ugyanannyi büntetés járjon egy állat életéèrt, mint egy emberi élet kioltásáèrt

Állatkínzás Btk. 244. 244. § (1) Akia) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés,…

Részletek

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki megölhette a 22 hónapos Hannát Miskén

Elfogták azt a férfit, akit a 22 hónapos K. Hanna meggyilkolásával gyanúsítanak. J. Dávidot tegnap óta körözte a rendőrség, miután hétfő reggel, a kislánnyal együtt tűnt el. A gyermek holttestét tegnap este találták meg a rendőrök. Körözték a férfit A Kalocsai Rendőrkapitányság körözési eljárást indított szeptember 1-jén egy majdnem 2 éves miskei lány eltünése ügyében….

Részletek

Nem vonultak ki a mentők egy 13 éves fiúhoz, akinek megcsípte a száját belülről egy darázs

Egy 13 éves fiút szájon belül csípett meg egy darázs a székesfehérvári Bregyó sporttelepen, ám a riasztott mentők nem érkeztek ki a helyszínre, csupán telefonon adtak tanácsot. Az eset nyomán a fiú édesapja panaszlevelet írt az OMSZ-nek, amely szakmai protokollra hivatkozva indokolta döntését. Egy 13 éves fiú száját belülről megcsípte egy darázs, amikor a székesfehérvári…

Részletek

Lakossági felhívás

A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki a képen látható lány tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 06-74-566-070 telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívón – közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Személyleírás: Pápai Réka Elvira körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú,…

Részletek

Csecsemőgyilkosság: A helyiek közül többen látták a településen, ahogy az édesanya a kukoricás felé tolta a gyereket, emberölés miatt folyik a nyomozás

Csecsemőgyilkosság Nagydorogon, zavaros történettel állt elő az anya Meggyilkolták azt a kéthetes csecsemőt, akinek holttestére egy kukoricatáblában találtak rá Nagydorogon a minap. A rendőrség emberölés miatt nyomoz, a nő felelősségét vizsgálják.  Zalán eltűnése felborzolta a kedélyeket Nagydorogon. Az édesanyja azt állította, hogy augusztus 20-án sétálni ment a kéthetes újszülöttel a településen. A babát maga előtt…

Részletek