4 lelki trauma, ami gyakran fizikai betegséghez vezet

Még manapság sem általánosan elfogadott tény, hogy a lelki gondok testi betegségeket okoznak, holott már számtalan kutatás alátámasztotta ezt. Sőt, végeztek olyan felméréseket, amik konkrétan bebizonyították, hogy melyik lelki teher, milyen fizikai betegséget generál hosszútávon. Azonban az még igencsak távolinak tűnik, hogy az orvosunk megkérdezze: „És ön szerint milyen lelki problémákra vezethető vissza mindez?” Úgy…

Részletek

Távirányítós füstbomba a Fradi-Újpest derbin: szabálysértés miatt tettek feljelentést a rendezvényt biztosító rendőrök

Szó szerint parázs hangulatú derbin győzte le a Fradi (hosszabbításban szerzett góllal) az Újpestet, a meccset a második félidő elején meg is kellett szakítani a füstbombák miatt. Ráadásul ahogy arról a 444 is beszámolt, volt olyan füstbomba, amit közvetlenül a vendégszurkolók mellett, egy unottan néző rendező szeme láttára hozott működésbe egy fradista, méghozzá úgy, hogy a…

Részletek

Kihívta a rendőrséget L.L. Junior miatt Dárdai Blanka

A fiatal énekesnő szombat hajnalban kért segítséget volt párja miatt. Mi történhetett Dárdai Blanka Pozsonyi úti lakásában? Állítólag a szenvedélyességéről ismert L.L. Junior szombat hajnalban olyan módon viselkedett barátnőjével, hogy Dárdai Blanka végül kétségbeesésében a rendőrséghez fordult segítségért.   „Nem tudom, hogy volt pontosan, én csak annyit láttam a hajnali kutyasétáltatásból hazafelé jövet, hogy Junior…

Részletek

A június 9-i önkormányzati választások után még meg sem alakult az új fővárosi közgyűlés, de már sokan a testület lehetséges feloszlásáról beszélnek

A június 9-i önkormányzati választások után még meg sem alakult az új fővárosi közgyűlés, de már sokan a testület lehetséges feloszlásáról beszélnek. Lehet, hogy a kormánypártok saját csapdájukba léptek, amikor tavaly decemberben támogatták a Mi Hazánknak azt a törvénymódosítási javaslatát, amely a fővárosi közgyűlés feloszlásának kimondását négyötödös többséghez kötötte? Mint arról beszámoltunk, Kovács Gergely, a Magyar…

Részletek

A tűzijáték az RTL információi szerint 600 millió forinttal lesz drágább a tavalyinál

Hétfőn további lezárások jönnek az eddigiek mellé Budapesten az augusztus 20-i tűzijáték miatt. A teljes, már augusztus 15-én megkezdett lezárások listáját a Police.hu közölte. A tűzijáték az RTL információi szerint 600 millió forinttal lesz drágább a tavalyinál, eléri a 15 milliárd forintot, a Magyar Nemzet Európa legnagyobb tűzijátéka lesz, amelyen „a Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő,…

Részletek

Itt az igazság – Így bukott ki a vendéglátós fiúkat molesztáló tanár gyalázatos esete

Fiú diákjával folytatott viszonyt egy budapesti vendéglátóipari iskola férfi tanára. Az eset még tavaly történt, következményei azonban csak idén májusban lettek. Az ATV Híradó által megkérdezett gyermekpszichológus szerint az abúzusban érintett fiatalok számára a pedagógus tekintélyt és hatalmat testesít meg, így sokszor inkább a hallgatást választják. A szörnyű történetet a Magyar Hang írta meg.  Koncz…

Részletek

Durva szakítás: az utcára dobálta a battonyai polgármester ruháit a felesége

A helyiek többsége elítéli, hogy a nő világgá kürtölte a házasságuk válságát. Boros Csaba polgármester felesége kidobálta a ház elé a férje összes ruháját. Sőt keresetlen szavak kíséretében a Facebookra is kiposztalta az utcára hajigált holmijairól készült fotókat – számolt be a Blikk. “Ha esetleg valaki látná „a még” férjemet, akkor legyen szíves mondani neki hogy vigye már el…

Részletek

Nyoma veszett a 12 éves Józsikának, pedig csak a boltba ment vásárolni, a kisfiút égen-földön keresi a családja és a rendőrség

A szülei elengedték egyedül a boltba vásárolni, azóta nem látták a 13 éves Halász József Attilát. A rendőrség segítségét kérték. A boltból nem ment haza A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Halász József Attila 12 éves szomolyai gyermek eltűnése ügyében. A fiú 2024. augusztus 15-én otthonából engedéllyel vásárolni indult egy élelmiszerboltba, de onnan nem tért…

Részletek

Brutális kínzás a magyar börtönben: Vizeletet itattak, csótányt etettek egy elítélt pedofillal

2021. szeptemberében súlyos bántalmazás történt a pálhalmai börtön egyik zárkájában, ahol cellatársai kínozták B. Ferencet, akit kiskorú elleni szexuális erőszak miatt tartottak fogva – derül ki a Telex által megszerzett vádiratból. B. Ferenc titkolta a bűncselekményt, ami miatt börtönbe került, de cellatársai valahonnan megtudták, miért van a rácsok mögött. Az incidenst K. János, egy súlyos testi…

Részletek

Továbbra is megkapja 1,3 milliós polgármesteri fizetését Óbuda előzetesben lévő vezetője.

Megszületett a döntés: rács mögött marad a korrupciós ügybe keveredett óbudai polgármester Kiss László letartóztatását 30 napra rendelte el a bíróság. Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét a kerületet érintő korrupciós ügy miatt. Zamecsnik Péter, a kerületvezető ügyvédje a 24.hu-nak elmondta, hogy 30 napra rendelték el a kényszerintézkedést a polgármester ellen, ám a döntés nem jogerős, ellene az ügyészség…

Részletek