Elviselhetetlen hőség tombol a magyar iskolákban, de az állam szerint minden rendben van

Elképesztő hőség tombol a magyar közoktatási intézményekben, szinte nincs olyan tanterem, ahol 30 fok alatt lenne a hőmérséklet. Pokoli volt a hőség, ájuldozva telt az első tanítási nap az iskolákban a szeptemberi hőhullámnak köszönhetően – írja a Blikk. A lap információi szerint a klímák csak elvétve működnek az iskolákban, jellemzően azok is inkább a tetőtéri tantermekben. A kitartó…

Részletek

Meghalt Kupa Mihály volt pénzügyminiszter

Kupa Mihály, a Centrum Összefogás Magyarországért elnöke részt vesz a párt kampánynyitó nagygyűlésén egy budapesti szállodában 2006. február 12-én – Fotó: Beliczay László / MTI 83 éves korában, családja körében elhunyt Kupa Mihály, közgazdász, politikus, volt pénzügyminiszter – közölte a család az MTI-vel. Kupa Mihály 1990. december 20. és 1993. február 11. között volt a…

Részletek

Óbudai korrupciós botrány: kiszabadult a börtönből a baloldal egyik fontos háttérembere

Budapest, 2023. június 3. Az 1906-ban épült Városháza, Polgármesteri Hivatal részlete Óbudán a Fő téren. Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített Fotó: Róka László Megszüntették a letartóztatását a III. kerületi kenőpénzes botrány egyik fontos szereplőjének, P. Gábornak. A baloldal fontos háttérembere több társával együtt márciusban került rács mögé. Korábban nyilatkozott lapunknak…

Részletek

Szombaton egy huszonéves férfi holttestét találták meg a szarvasi szabadstrand vizében

Szombaton egy huszonéves férfi holttestét találták meg a szarvasi szabadstrand vizében, írja a beol.hu. A lap úgy tudja, a férfi holttestére egy úszó bukkant rá a vízben. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte: a rendőrség vizsgálja az esetet, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. Szabadstrand homokos parttal, stégekkel, büfével és kenu bérlési lehetőséggel az Alföldi Kéktúra útvonalán. A füves…

Részletek

Szeptember első hetében is napos, száraz, meleg idő várható 32-37 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel

Szeptember első hetében is napos, száraz, meleg idő várható 32-37 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel, és csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A hét végén némileg csökken a nappali felmelegedés, és 29-34 fok között alakulnak a maximumok, derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Forrás: 24.hu

Részletek

Szeptember 2-tól, hétfőtől a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint járnak a BKK járatai

Szeptember 2-tól, hétfőtől a tanítási időszakban érvényes, a nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak a BKK járatai. Újdonságként hétfőtől nagyobb befogadóképességű buszok közlekednek a 157-es busz vonalán.  illetve gyakoribb követéssel indul a 72-es trolibusz. Az iskolakezdéshez kapcsolódóan a Budapesti Közlekedési Központ arra hívja fel a belvárosba utazók figyelmét, hogy érdemes a metrót, a villamosokat és a…

Részletek

Elkészült a Margit híd északi oldalán futó kerékpárút felújítása

Befejeződött a Margit híd északi oldalán futó kerékpárút felújítása, vasárnaptól ismét birtokba vehetik a szakaszt a kerékpárral közlekedők, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. Azt írták: az elmúlt hetekben több munkát elvégeztek, teljesen felújították a kerékpárút burkolatát is. A felújítás végeztével ismét mindkét irányba két-két sáv áll a gépkocsival közlekedők rendelkezésére a hídon….

Részletek

Hét év fegyházra és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a tatabányai Járásbíróság azt a férfit, aki 2019 októberében fojtogatta és megerőszakolta a feleségét Oroszlányban

Hét év fegyházra és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a tatabányai Járásbíróság azt a férfit, aki 2019 októberében fojtogatta és megerőszakolta a feleségét Oroszlányban. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfit négy évre eltiltottak minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől is, amely során 18 év alatti személlyel…

Részletek

Sírva könyörögtek a gyerekek édesapjuknak, hogy ne bántsa édesanyjukat, de az apa elzavarta őket aludni, és órákig verte tovább az anyjukat

Brutálisan összeverte a párját egy férfi a kisgyermekei előtt, majd megszökött a gyanúsítotti kihallgatása után. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt a szökésben lévő elkövető ellen. Konkoly Thege László, a  Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője, lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy az elmúlt másfél évtizedben rendszeresek voltak a konfliktusok a 34 éves férfi és az élettársa…

Részletek

A hatvani nő, hagyta pokoli kínok közt meghalni az édesanyját

Lényegesen súlyosabb büntetést kért a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség arra a tíz év fegyházra ítélt asszonyra, és társaira, akik nem gondozták és hagyták pokoli kínok közt meghalni az idős hozzátartozójukat Hatvanban. Gulyásné Birinyi Ildikó,  a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a sértett lányára 15 éves középmértékhez közelítő büntetést, a felfüggesztettre…

Részletek