Beütött a baj, özönlenek a menekültek a magyar határra

Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából vasárnap. Az ukrán-magyar határszakaszon 6498-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5908-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t A beléptetettek közül a rendőrség 51 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell…

Részletek

Pintér Sándor az árvízről: A felkészültségünk elérte a 100 százalékot

Pintér Sándor belügyminiszter sajtótájékoztatót tartott a Magyarországra érkező árhullámmal és az ezzel összefüggő előkészületekkel kapcsolatban. A belügyminiszter elmondta, a felkészültségi szint 100 százalékos, az Országos Mentőszolgálat, a rendőrség és a honvédség 12 ezer fővel felkészült, hogy bárhol segítsen, ahol arra szükség van. Orbán Viktor elrendelte egy operatív törzs felállítását. Pintér Sándor belügyminiszter a magyarországi árvízhelyzettel…

Részletek

Rózsa László Péter keményen leìrta a valóságot

Nehéz idők járnak és még milyen embert próbáló idők jönnek. 😔Nem is tudom, mikor láttam igazi örömöt az emberek arcán. 😔Aligha lenne okuk rá, igaz? Országszerte sokan nyomorgunk, sokan nélkülözünk, sokan szenvedünk hiányt, ahogy bizony itt a III. kerületben élő emberek többsége is. 😔Fel lehetne hozni az egészségügyi rendszer hiányosságait vagy az oktatási rendszerét, mert…

Részletek

A magyar javítóintézetekbe nem olyan gyerekek kerülnek, akik csokit loptak a Tescoban. Sokszor súlyos dolgokat követtek el, a lopástól az életellenes bűncselekményekig, az elmúlt 5–6 évben szexuális bűncselekmények elkövetése miatt egyre több tinédzser került be

A magyar javítóintézetekbe nem olyan gyerekek kerülnek, akik csokit loptak a Tescoban. Sokszor súlyos dolgokat követtek el, a lopástól az életellenes bűncselekményekig – ezt nyilatkozta az Indexnek Juhász Péter Pál, a Budapesti Javítóintézet igazgatója. A portál a Dorkász Alapítvány budapesti konferenciáján kérdezte az ifjúságvédelmi szakembert, aki elárulta: „volt olyan időszak, amikor a Szőlő utcai javítóintézet lakóinak 12…

Részletek

Áramszünet borzolja szinte fél Miskolc idegeit: információink szerint már reggel óta áramszünet van a megyeszékhelyen

Olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy Észak-Magyarországot is megtépázta a pokoli időjárás. Ez abban is megmutatkozik, hogy Miskolc nagy részén hosszú órák óta nincs áram. – Eljöttünk a családdal wellnessezni egyet a hétvégén, mivel azt jósolták, hogy rossz lesz szabadtéren az idő. Hát a hotelben sem érezzük magunkat valami fényesen – kezdte egy neve…

Részletek

A 24 évig keresett Till Tamás szülei most már tudják, hogy a gyermekük az eltűnése napján meghalt. Végre megadhatják neki a végtisztességet

Gyűjtéssel segítene Till Tamás családjának a bajai önkormányzat. Mint ismeretes, a kisfiút 2000-ben gyilkolták meg, ám a család a közelmúltig nem tudta, mi történhetett a 11 éves gyermekükkel. A család minden pénzét felemésztette az elmúlt 24 év, amikor is Tamást keresték. A gyászoló szülők már csak arra vágynak, hogy méltón elbúcsúzhassanak a gyermeküktől. „Míg tudtunk…

Részletek

Vasárnap hajnalban, gázrobbanás miatt kiégett egy családi ház Vámospércsen

Vasárnap hajnalban, gázrobbanás miatt kiégett egy családi ház Vámospércsen. A detonáció következtében négy szomszédos lakóház is károsodott. A tűz továbbterjedését a debreceni tűzoltók akadályozták meg. Gázrobbanás miatt vasárnap hajnalban teljesen kiégett egy száz négyzetméteres családi ház  Vámospércsen – tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. A közlemény szerint a robbanás következtében négy szomszédos lakóház is károsodott, ezekből tizenhárom lakónak…

Részletek

Szomorú, de sokkal több fiatalnak vannak öngyilkos gondolatai mint gondolnánk: már 11-12 éves, a klasszikus középiskolás korosztályban, a 14-15 évesektől a 18-19 évesekig van az életkori görbe

Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője az InfoRádiónak nyilatkozott, amelyben arról beszélt, évről évre egyre több olyan beszélgetésük van, ahol öngyilkos gondolatokról, késztetésről, vagy az önagresszió más megjelenéséről, például önsértésről vagy korábbi öngyilkossági kísérletekről van szó. A szakember hozzáteszi: az évi csaknem 30 ezer megkeresésből több mint kétezer beszélgetésben felmerül valamilyen szuicid…

Részletek

Személyautó és kisbusz ütközött frontálisan a 47-es főúton, Körösladány és Szeghalom között szombaton este, egy ember meghalt, öten megsérültek

A kocsi egy kanyar után áttért a másik sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező kisbusszal. A hatalmas erejű ütközéstől az autó az út szélére sodródott, míg a kisbusz a kerékpárúton keresztben felborult, mindkét jármű a felismerhetetlenségig összetört – jelentette a Tények tudósítója. A balesethez mentőhelikoptert is riasztottak, de a kocsiban egyedül ülő férfit életét…

Részletek

Időjárás előrejelzés, esős, szeles

Esős, szeles idő Vasárnap folytatódik a többnyire felhős, borongós idő többfelé esővel, záporral, nagy területen kiadós csapadék várható. A Dunántúlon az északnyugati szél sokfelé viharos lesz, de éjjel, valamint vasárnap reggel többfelé erősen viharos, illetve orkán erejű széllökésekre is számítani kell. Máshol az északi, északkeleti, helyenként a keleti szél lesz élénk, erős, ami délután fokozatosan veszíteni fog erejéből….

Részletek