Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

Dolgozóinak tizedét tervezi elbocsátani a Boeing repülőgépgyártó a következő hónapokban – közölte pénteken a Seattle-i központú világcég. A vállalat új elnök-vezérigazgatója, Kelly Ortberg a dolgozók számára küldött tájékoztatóban azt közölte, hogy a leépítés egyaránt érinteni fogja a vállalatvezetői, középvezetői kört is, összesen mintegy 17 ezer embert. A válságba került repülőgépgyártónál az elmúlt időszakban többeket már…

Részletek

Csendben leállították a klasszikus győri háztartási keksz gyártását

117 év után nem gyártják tovább a kókuszgolyó-alapanyagot. Megszüntette a Győri Háztartási Keksz gyártását a a Mondelez. Az ikonikus keksz gyártásával 2024 első negyedévében álltak le, 117 év után. Az ok: a kereslet csökkenése. A leginkább a kókuszgolyó-alapanyagként és gyomorrontás idején teával gyomorkímélő táplálékként fogyasztott keksznek először a gyártását helyezte át Győrből Székesfehérvárra a Győri…

Részletek

„Hiányod egyszerűen kimondhatatlanul borzalmas” – szívszorító szavakkal búcsúzik férje attól a kismamától, aki magzatával együtt a szegedi klinikán halt meg

Negyedik gyermeküket várta a Szentesen élő Piroska ls József. Azt is tudták, hogy kisfiúk fog születni és már a nevét is kiválasztották. Aztán hirtelen megtörtént a tragédia, meghalt az édesanya és magzata, akit az Ármin nevet kapta volna. József három gyermekével maradt magára. A haláleset a Szegedi Egyetem klinikáján történt, a kórház belső vizsgálatot rendelt…

Részletek

Meghalt egy terhes kismama és magzata a szegedi klinikán, három gyermeke maradt félárván

Meghalt egy terhes kismama és magzata a napokban a szegedi klinikán. A tragédiát a 24.hu érdeklődésére a klinika is megerősített. Az esetről mindössze annyit írtak: “Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat, amelynek lezárultáig nem áll módunkban tájékoztatást adni. Több napig volt kórházbanAz esetről a térség DK-s képviselője számolt be, aki…

Részletek

Kiss László a börtönben tette le polgármesteri esküjét, zenés minibalhé mellett kezdte el munkáját az óbudai testület

Letartóztatásból idén még egy polgármester sem hívott össze alakulóülést, ebben Kiss László elsőzött. Óbudán összeült a testület, a polgármester levelet küldött, a Fidesz pedig kiakadt. Mintha elfelejtették volna feltölteni az október hetediki, óbudai alakulóülésre szóló meghívót az önkormányzat hivatalos oldalára: mindössze nyolc órával a hivatalos kezdés előtt ott a meghívóra mutató linkre kattintva pusztán lefrissült…

Részletek

Megszakad a szív: elhunyt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia

Szörnyű hírt kapott szerkesztőségünk: úgy tudjuk, a kórházban elhunyt a bő egy hete súlyos autóbalesetet szenvedett Sallai Nóra kisfia, Bende, ugyanis változott a büntetőeljárás Sallai Nóra drámai karamboljának ügyében. Míg a múlt hét folyamán érdeklődésünkre a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatti eljárásról beszélt, ez mostanra változott, és már halált okozó baleset…

Részletek

Stohl András 3 hete nem iszik alkoholt, mert a családja finoman jelezte neki, hogy ne csinálja

A színész elmondta, hogy bár korábban napi rendszerességgel nyúlt a pohár után. munka után egy-két pohár borral lazított. Most a családja nyomására úgy döntött, leteszi az italt. Stohl András, a Jászai Mari-díjas színművész bevallotta, hogy közel egy hónapja nem iszik alkoholt, miután családja finoman, de határozottan jelezte, hogy talán ideje lenne leállni.A színész elmondta, hogy…

Részletek

„Azóta nem merek aludni!” – betörők tartják rettegésben az V. kerületet

Ismeretlenek a lépcsőházban, furcsa zajok éjszaka, fekete táskákkal menekülő férfiak – a helyiek egyre biztosabbak benne, veszélyben vannak. Betörőkre gyanakodnak az V. kerület lakói. Betörőkre figyelmeztetik egymást a közösségi oldalakon az V. kerület lakói. Többen arra panaszkodnak, hogy idegenekkel van tele a lépcsőház, valamint sokan gyanús indokokkal csengetnek fel és kérik, hogy engedjék be őket….

Részletek

És akkor Orbán Viktor megígérte, egymilliós átlagbérből vehetjük 2027-ben a háromezer forintos kenyeret

Átlépte a forint a 400-as szintet, ezúttal nemcsak magyarországi hatások miatt; váratlanul átírták a napelemek szabályait; most álltak munkába a júniusban megválasztott új önkormányzatok. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója. Több hónap viszonylagos nyugalom után újra látványosan gyengülni kezdett a forint, a héten újra elérte a – már nem is annyira rettegett, sokkal inkább nagyon…

Részletek

Már csak idő kérdése, hogy elszálljon a kenyér ára

Már csak idő kérdése, hogy elszálljon a kenyér ára. Gabonapiacról érkezett hírek szerint ugyanis jócskán megugrott a búza ára, ami a liszt, valamint a péktermékek fogyasztói árában is hamarosan megmutatkozik majd – írja a Dívány az mfor.hu cikke alapján. Kevés a búza A probléma, hogy az idei aratás nem hozott nagy mennyiségű malmi búzát itthon,…

Részletek