Hirekittesmost

Hírek itt és mostnak a demokrácia a fő szempont

A 71 éves Pélicotot azzal vádolják, hogy majdnem egy évtizeden keresztül drogozta feleségét, hogy idegenek erőszakolhassák meg saját otthonukban

Mélyen felkavarta Franciaországot, miután egy francia férfiról kiderült, hogy hosszú éveken át elkábította a feleségét, akit aztán nemcsak ő erőszakolt meg, hanem idegeneknek is felkínálta a nőt. A Pélicot-per szeptember eleji kezdete óta viszont még több felkavaró részlet látott napvilágot az ügyben. A tárgyaláson pszichiáterek beszéltek arról, hogy milyen ember valójában a 71 éves Dominique Pélicot,…

Részletek

Súlyosan megvertek egy diákot a nagybaracskai iskolában

Súlyosan bántalmazott két diák egy harmadikat a nagybaracskai Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskolában. A megvert gyereket a szülei kórházba vitték, a kórház pedig jelentette az ügyet a rendőrségnek. Molnár Mariann, az iskola vezetője a Baonnak azt mondta, gyerekek egymás közötti bántalmazása volt, a büntetőeljárás mellett belső eljárás is indult az intézményben. „Ez az eset…

Részletek

Tagadja a bűnösségét a hétéves kisfiút a szolnoki kalandparkban felrúgó karateedző

Az egész országot megrázta a Szolnoki Városüzemeltetési Központ Kft. videója, amelyen egy férfi a szolnoki kalandparkban felrúg egy gyereket. Hamar kiderült, hogy a férfi egy elismert karateedző. Bár korábban A. Tibor azt mondta, hogy vállalja tettei következményeit, az ügyészség szerint a férfi mégis tagadta, hogy bűnös lenne. Tagadta a bűnösségét az az 56 éves karateedző,…

Részletek

További három hónapig letartóztatásban maradhat az óbudai polgármester

A Központi Nyomozó Főügyészség sajtómegkeresésre közölte, hogy indítványozták Kiss László óbudai polgármester letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását. A DK-s kerületvezetőt augusztus 14-én vették őrizetbe egy korrupciós ügyben. A korrupciós bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben az ügyészség indítványozta Kiss László polgármester letartóztatásának három hónappal, 2024. december 16-ig történő meghosszabbítását – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére…

Részletek

Egy nap alatt a második mozdony gyulladt ki, ezúttal Szőnynél

A kigyulladt mozdony – Fotó: Olvasói fotó / Telex Tűz keletkezett a Komáromból kedden 16:05-kor Székesfehérvárra elindult S150-es vonat motorterében Szőny-Déli megállóhely után – derül ki a MÁV közleményéből. Senki nem sérült meg, de a vonat nem közlekedik tovább. Az utasok pótlóbusszal utazhatnak tovább, amely már a közlemény szerint is várhatóan 60 perces késéssel közlekedik. A…

Részletek

Itt vannak az árak: ennyivel drágulnak jövőre az autópálya-matricák

Az autópálya-matrica árai mellett a pótdíjak is változnak / Fotó: Fuszek Gábor Közzétették a magyar autópályákon 2025-ben érvényes e-matricák árait. Mutatjuk, pontosan mennyivel drágulnak az autópálya-matricák a 2024-es árakkal összehasonlítva. Az autópálya-matricák áraival párhuzamosan a pótdíjak is változtak. Nem mellesleg, szintén ma vált ismertté az augusztusi inflációs adat is. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ)…

Részletek

Többször is megütötte Magyar Péter, egy lány szoknyája alá pedig be akart nézni – állítja az a férfi, akit a hírek szerint inzultált a Tisza Párt elnöke

Megszólalt a Magyar Nemzetnek Magyar Péter áldozata. A férfi szerint nemcsak a Tisza Párt elnöke, hanem Radnai Márk alelnök is inzultálta őt a nyáron az Ötkert nevű szórakozóhelyen. Peter Magyar, chairman of the Hungarian opposition Tisza party (Photo by Arpad Kurucz) Botrányosan viselkedett az Ötkert nevű szórakozóhelyen Magyar Péter, a nyáron többek között erről szóltak…

Részletek

Húsz éve nem volt ilyen magas a pszichiátriai gondozott gyermekek száma

Húsz éve nem volt ilyen magas a pszichiátriai gondozásba került gyermekek száma Magyarországon. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelkisegély-szolgálatát tavaly közel 30 ezer megértésre vágyó fiatal kereste meg. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint ez részben az úgynevezett permakrízisnek köszönhető, az elmúlt pár évben ugyanis olyan válságokkal kellett szembenézniük felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt, amikre nem voltak…

Részletek

Beindult a nagyüzemi iratmegsemmisítés Kiss László korrupt polgármester hivatalában?

Beindult a nagyüzemi iratmegsemmisítés Kiss László korrupt polgármester hivatalában? Olvasónk küldte szerkesztőségünknek azokat a képeket, amelyek az látható, hogy hétfő reggel a Fő téri hivatalnál jelent meg egy iratok és adathordozók megsemmisítésével foglalkozó cég 3 teherautója és gőzerővel kezdték bepakolni az önkormányzat iratait. Az esetre az ügyészség figyelmét is felhívnánk, hiszen a bíróság többek között…

Részletek

Rejtélyes eltűnés: rosszul lett és leszállt a buszról Dániel, mire szülei érte mentek, már sehol nem volt a 29 éves férfi

Kétségbeesve keresi édesanyja Bódog Dánielt. A 29 éves fiú felhívta szüleit, hogy rosszul van, mire érte mentek, a fiúnak már csak a hűlt helyt találták. Péntek óta nem adott életjelet magáról. A szülők a rendőrségen is bejelentették fiuk eltűnését.  Nyoma veszett Dánielnek  A Bács-Kiskun vármegyében lévő Kalocsa és Dusnok környékén 2024. szeptember 6-án, pénteken délután…

Részletek