Hirekittesmost

Hírek itt és mostnak a demokrácia a fő szempont

Gera Zoltán váltja Szabó Istvánt a kecskeméti fociklub vezetőedzőjeként

Gera Zoltán váltja Szabó Istvánt a kecskeméti fociklub vezetőedzőjeként. A Magyar Nemzet információi szerint Gera elődje munkájára épít majd, amit az is igazol, hogy az edzőváltást leszámítva nem lesz változás a KTE szakmai stábjában. De az NB I.-es fociklub nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen hosszan tervez az új vezetőedzővel. „Hatalmas várakozással és örömmel érkeztem, egyben óriási megtiszteltetés…

Részletek

Decemberig meghosszabbíthatják Óbuda alpolgármesterének előzetes letartóztatását

Decemberig meghosszabbíthatják Óbuda alpolgármesterének előzetes letartóztatását – értesült a Magyar Nemzet. Az MSZP-s Czeglédy Gergő június óta van őrizetben, miután a nyomozó hatóság százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja. A lap úgy tudja, hogy a korrupciós bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben az ügyészség kezdeményezte, hogy további két hónapig maradjon őrizetben. Augusztusban a polgármester, Kiss László is letartóztatásba…

Részletek

Egy hős bátorságának és lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem lett tragédia

Rózsa László Péter a családjával tartott vacsorázni, amikor meglátták az eszméletlen állapotban lévő férfit az autójában haladva az úton A legtöbben elhajtottak a bajbajutott, eszméletlen férfi mellett, egyedül Rózsa László érezte úgy, hogy azonnal segítenie kell, akinek köszönhetően sikerült megmenteni az idős férfi életét. Nagyobb tragédia is történhetett volna az útszakaszon, ha nem állítja meg…

Részletek

Gyilkosság Miskolcon: egy lopott tortavágó késsel szúrta le a 16 éves fiút a lányokat zaklató vendég

Vita hevében leszúrt egy 16 éves arnóti fiút egy 20 éves vadnai férfi, akit a rendőrök a bűncselekmény után elfogtak. A tragédia vasárnap hajnalban történt Miskolcon. Az elkövető a buliból lopta el a tortavágó kést, azzal végzett a 16 éves fiúval. Az áldozatot megpróbálták újraéleszteni a helyszínen, de nem jártak sikerrel. Amint arról beszámoltunk, halált…

Részletek

Hová lehet fordulni, ha a szolgáltató korlátozza vagy törli a közösségi profilt?

Az online platformok használatakor – ideértve a közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülnek egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk törlésével, de akár a profiljuk korlátozásával is anélkül, hogy az érintett szolgáltató a döntését indokolta volna. Augusztus óta ilyen esetben egy peren kívüli vitarendezésre létrehozott, szakmailag független testülethez, az Online Platform Vitarendező Tanácshoz (OPVT) lehet fordulni….

Részletek

Már itt van a Covid-19, jön az influenza „A” variánsa

Egyre több a covidos és az influenzás beteg – erősítette meg a Hírklikknek nyilatkozó háziorvos. dr. Somos Éva, a mintegy kétezres betegkörrel rendelkező II. kerületi orvos szerint a járvány terjedésének a központjai a gyermekintézmények lesznek. A leegyszerűbb védekezés pedig a maszkviselés. A központi adatok értelmében ezen a héten akut légúti fertőzés tüneteivel 228 ezer, influenzaszerű…

Részletek

Szörnyű balesetben Borsod megyében – a nő ki is repült az autóból

Egy 15 éves lány életveszélyes sérüléseket szenvedett, a Tények információi szerint neki leszakadt a karja. Halálos baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Tard közelében, ahol egy 30 éves férfi és 54 éves édesanyja életét vesztette, miután autójukkal fának csapódtak. A kocsi teljesen összeroncsolódott a baleset következtében.A beszámolók szerint a sofőr nagy sebességgel haladt két utasával, amikor utolértek…

Részletek

A 4-6-os villamos megállójába rohant egy autó

A Rákóczi térnél csapódott a megállóba egy személyautó szombaton késő éjjel. A baleset helyszínére mentőt kellett riasztani. A katasztrófavédelem szombat este 11 óra után számolt be a közlekedési balesetről, amely szerint a 4-6-os villamos egyik megállójában hajtott egy autó a József körúton. Azt írták, hogy a Rákóczi téren történt balesetben érintett kocsiban hárman utaztak, hozzájuk…

Részletek

De miért van műanyagba csomagolva minden egyes kígyóuborka?

A termelők és az eladók fóliával igyekeznek védeni a kígyóuborkát. Van rá magyarázat, de tudósok szerint akadna jobb megoldás is. tudomány+ A termelők és az eladók fóliával igyekeznek védeni a kígyóuborkát. Van rá magyarázat, de tudósok szerint akadna jobb megoldás is. https://ad.adverticum.net/external/7687676.html?goa3&v&externalhost=%2F%2Fad.adverticum.net%2Fexternal&statichost=%2F%2Fad.adverticum.net&location=%2F%2Fad.adverticum.net%2Fbanners%2F7687632%2F&target=_blank&timestamp=1728808252329&referer=https%3A%2F%2Fl.facebook.com%2F&referer.e=https%253A%252F%252Fl.facebook.com%252F&cthref=https%3A%2F%2Fad.adverticum.net%2FC%2F1920592%2F7687636%2F768767600%2F1728808251532%2Fhvg.hu%2F7687674%2F%3Fu%3D2407231148342942551322&cthref.e=https%253A%252F%252Fad.adverticum.net%252FC%252F1920592%252F7687636%252F768767600%252F1728808251532%252Fhvg.hu%252F7687674%252F%253Fu%253D2407231148342942551322&gdpr=1&consent=CQCXQYAQCXQYAAKA1AHUA_FsAP_gAEPgAA6gKYtV_G__bWlr8X73aftkeY1P9_h77sQxBhfJE-4FzLvW_JwXx2ExNA36tqIKmRIAu3bBIQNlHJDUTVCgaogVryDMak2coTNKJ6BkiFMRO2dYCF5vmwtj-QKY5vr993dx2B-t_dr83dzyz4VHn3a5_2a0WJCdA5-tDfv9bROb-9IOd_58v4v8_F_rE2_eT1l_tevp7D9-cts7_XW-9_fff79Ln_-uB_–Cl4BJhoVEAZZEhIQaBhBAgBUFYQEUCAAAAEgaICAEwYFOwMAl1hIgBACgAGCAEAAKMgAQAACQAIRABAAUCAACAQKAAMACAYCABgYAAwAWAgEAAIDoEKYEECgWACRmREKYEIQCQQEtlQgkAQIK4QhFngQQCImCgAABIAKwABAWCwOJJASsSCBLiDaAAAgAQCCACoRSdmAIIAzZaq8WTaMrSAtHzBc9pgGAAAA.YAAAAAAAAAAA&zone=1920592&goal=7687636&banner=7687676&pageiid=1728808251532&PAGEIID=1728808251532&LOCATION=hvg.hu&l=hvg.hu&ord=1728808251532&imgpre=%2F%2Fad.adverticum.net%2Fbanners%2F7687632%2F&zona=1920592&kampany_id=7687636&uniqueid=2407231148342942551322&uniqueID=2407231148342942551322&UNIQUEID=2407231148342942551322&url%3A7687674=https%3A%2F%2Fad.adverticum.net%2FC%2F1920592%2F7687636%2F768767600%2F1728808251532%2Fhvg.hu%2F7687674%2F%3Fu%3D2407231148342942551322&url.e%3A7687674=https%253A%252F%252Fad.adverticum.net%252FC%252F1920592%252F7687636%252F768767600%252F1728808251532%252Fhvg.hu%252F7687674%252F%253Fu%253D2407231148342942551322&title=Advertisement+%231920592&goadebug=1 A kígyóuborka fontos kiegészítője ez a zöldség a salátáknak, szendvicseknek és egyéb ételeknek,…

Részletek