
Az óriáskerék két gondolája este kilenc óra tájékában kigyulladt és kiégett.
Mintegy huszonöten szenvedtek sérülést a lipcsei Highfield-fesztiválon egy óriáskeréken kitört tűzesetben szombaton este – közölte Josephine Sader, a német rendőrség szóvivője. A 38 méter magas, 24 gondolával rendelkező óriáskerék két gondolája – egyelőre ismeretlen okok miatt – este kilenc óra tájékában kigyulladt és teljesen kiégett. Az emberek többsége füstmérgezést kapott, négyen megégtek, egy ember pedig esés miatt sérült meg. A hatóságok szerint legalább négy rendőr is van a sérültek között.
A szemtanúk egyike arról számolt be, hogy hirtelen az óriáskerék elkezdett gyorsabban forogni, míg az égő gondolák legfelülre nem kerültek, aztán – mint fogalmazott – „síri csönd állt be”.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / STR. / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Az éppen akkor színpadon fellépő Ski Aggu művésznevű rapper később az Instagramon azt írta, hogy megsúgták neki, semmi esetre se szakítsa meg a műsort, hogy elkerülhessenek egy tömegpánikot. Mint írta, szerencsére ezt sikerült elérni.
Köszönöm, hogy mindannyian nyugodtak maradtatok és ezzel sikerült elkerülni valami rosszabbat
– tette hozzá. A Störmthal-tó mellett rendezett fesztiválon mintegy 30 ezren vettek részt, a rendezvényt a tűzesetet követően csaknem két órára megszakították.
Frissítés:
Összesen hatvanöten részesültek orvosi ellátásban a lipcsei Highfield-fesztiválon egy óriáskeréken kitört tűz miatt – közölte a német rendőrség szóvivője. Az MTI információi szerint tizenhat embert kórházban ápolnak, de a sérültek közül senki sincs életveszélyben.
Egy tűzoltósági szakértő szerint először az óriáskerék alatt lévő anyagok gyulladtak ki ismeretlen okból, majd a lángok átterjedtek a gondolákra. Az óriáskerék üzemeltetője azt mondta, hogy a gondolában, amit először ért a láng, senki sem tartózkodott.
Forrás: https://www.origo.hu/nagyvilag/2024/08/kigyulladt-az-oriaskerek-legalabb-25-en-megserultek-egy-lipcsei-fesztivalon