
Úgy értesültünk az egyik óbudai autóbuszgarázsban egy dolgozótól, hogy 20 millió forintot sikkasztott egy kollégája. Először Dr. Kiss László polgármestert vitték börtönbe Óbudán, mert korrupciós üggyel lett meggyanúsítva…Most megint Óbudán lehet egy korrupciós ügy csak most nem az önkormányzatban, hanem a helyi buszgarázsban? Van-e összefüggés a két eset között? Valószinűleg nincsen..csak érdekes, ami Óbudán történik azt elmúlt időszakban. Az egyik olvasónk küldött levele szerint az egyik ott dolgozó kollégája állítólag húszmillió forintot sikkasztott az óbudai autóbuszgarázsban.
Információink szerint a jegypénzből befolyt összegből sikkasztotta a kolléga a húszmillió forintot.
Úgy tudjuk, hogy az autóbuszgarázs megállapodott a kollégával, hogy visszafizetheti a 20 millió forintot.
Mégpedig úgy, hogy eladja a házát fél éven belül.
Feljelentés nem történt az ügyben.
Újabb dolgozó jelentkezett a sikkasztásos üggyel kapcsolatban az Óbudai autóbuszgarázsból, levelét bemásoljuk, mert anonimitást kért tőlünk az esetleges retorzió végett. A levélben szereplő neveket lerövidített alakban közöljük:
Tisztelt Szerkesztőség!
Álljon itt még pár dolog a sikkasztásos cikkükhöz:
Az ügy szereplői: F. Gábor divízióvezető (telephelyvezető), L. Miklós forgalmi szakszolgálatvezető, D. Sándor telephelyi diszpécser
Az egész ügy úgy kezdődött, hogy kilenc évvel ezelőtt D. Sándor, telephelyi diszpeccser lett megbízva a telephelynek a jegyértékesítési pénz felügyeletével. Ez éveken keresztül működött is. A sikasztás úgy történhetett, valószínűleg L. Miklós úr és F. Gábor úr közül működésével, hogy soha nem volt rovancsolva.
Soha nem volt rovancs a jegypénztáron végrehajtva, holott a Belsős Szabályzat háromhavi rendszerességgel előírta a telephelyeken lévő jegypénztárok rovancsát. Ez L. Miklós 9 éve alatt egyszer sem történt meg. D. Sándor így észrevétlenül tudott lopni folyamatos átcsaportos épásokkal. Ebben 100% hogy L. Miklós úr vastagon részt vett. Feltételezhető, hogy F. Gábor is részt vett ebben az egészben, vagy legalábbis az ő tudtával történt. Hozzá kell tenni, hogy F. Gábor annak a Sz. Lászlónak a jóbarátja, közeli jóbarátja, sokkal régebbről ismerik ők egymást, aki nagyon szeret evezni, kajakozni, kenózni. És a BKV előre kajak-kenó szakosztályának a vezetője az a F. Gábor édesapja volt. Ez az éfje a F. Gábor, aki most a telephelyének a vezetője. Minden lehetséges alkalmat kihasználva talicskázza át a BKV Zrt pénzét, ide a BKV előre kajak-kenó szakosztályának a csónakházába, rendszeresen újítatja fel a műszakosokkal, a lakatosokkal, a fényezőkkel, a csónakszállítóautót és egyébeket. Ez a F. Gábor, ez a Nemzetközi Dunatúrának is az egyik főszervezője, és kilenc éve a BKV pénzét használja arra, hogy ezeket a magyarországi szakaszokat megszervezze.
Ez a F. Gábor, ez klímaszakértőként, klímaszerelőként érkezett eredetileg a PKVZ RT-hez, nagyjából egy 12 évvel ezelőtt, 2012-14 magasságában, és a Délpesti Garázsba ment először eredetileg, ahol akkor éppen N. Tamás, bukott divizióvezető, illetve L. Miklós, szolgálatvezető vagy területvezető tevékenykedett.
Mivel N. Tamást annak idején viharos gyorsasággal takarították el a Délpesti Divizió éléről, és neveztek ki valaki mást annak az élére, itt Óbudán is félreállították az akkor még mandátummal rendelkező divizióvezetőt. Kinevezték F. Gábort, aki természetesen rekordgyorsasággal L. Miklóst áthozta ide az Óbudai Garázsba mint cinkostársát a szolgálatvezetőnek. Amikor ez megtörtént, elkezdődött a mútyi orkán, a mútyizás időszaka itt az Óbudai Buszgarázsban.
Most ismerkedjünk meg egy kicsit jobban L. Miklóst.
L. Miklós 25-30 éve dolgozott a BKVZRT-nél, autobuszvezetőként kezdte, majd területvezető lett, végül munkáltató jogkört gyakorlóként a forgalmi szolgálatot vezette itt, Óbudán. Köztiszteletnek örvendő ember volt, szociálisan ugyanérzékeny, de brutálisan megvezethető és sajnos irányítható. Nagyon sok kolléga kért tőle pénzt, illetve zerte át anyagilag. Volt olyan kolléga, aki több alkalommal több mint százezer forint költsönt kért tőle, illetve olyan kolléga is volt, aki el tudta intéztetni vele, hogy eltörjék a több száz darabra rúgó jegykészlet hiányát. Ezeket mind-mind elkente és elhesegette, úgy, hogy a járművezetőnek, a kollégának ne legyen ebből későbbiekben problémája. Azonban egy munkahelyen nem tud az ember mindenkinek jót tenni, és aztán elkezdett visszaütni az a dolog. Feltételezhető, hogy D. Sándor ügyködéséről tudhatott, illetve még az is felmerülhet, hogy D. Sándor nem saját kútfőből cselekedte azt, amit cselekedett, és nem véletlenül nem lett ellenőrizve a kilenc év alatt egyszer sem. D. Sándor ugyanis semmilyen anyagi hiányban nem szenvedett, jó anyagi körülmények között hitel nélkül élte az életét saját tulajdonú lakásban. Ezután, a 20 milliós sikasztás után D. Sándort vádolták meg, és jegyzőkönyvbe is vetették, hogy D. Sándor csinált mindent egyedül, és nincs semmiféle befolyás. Nem volt és egyet. Igen, ám, de most kiderült, hogy D. Sándor eladni kényszerült a belvárosi lakását, ami elég érdekes fordulatot vett, annak fényében, hogy rendőrségi feljelentést sem történt az isten. Tehát itt a fő probléma az, hogy D. Sándor valamilyen oknál fogva, valahogyan, akár önállóan, akár L. Miklós vagy F. Gábor által felbújtva 20 millió forintot sikasztott Óbuda Divizió jegykészletéből, de nem született rendőrségi feljelentés, ellenben D. Sándort és L. Miklóst is feláldozták és kirúgták. Vele együtt távozott még rengeteg olyan szakember, aki a járművezetők, a több száz óbudai járművezető mindennapjainak az ügyintézését végezte. Ezek az emberek vagy kirúgták őket, vagy önszántukból elmentek, mert a Miklóst eltávolították.
Mivel F. Gábor feltehetően skizofréniában szemled, illetve, hogyha valaki kelemetlen kérdést tesz fel neki, akkor tikkelni kezd, tehát biztos, hogy van valami neurológiai problémája, ezért gyorsan el akarta hesegetni magáról a figyelmet, rendőrségi feljelentést nem tett, emberi megfontolásból, hogy ne kerüljön senki börtönbe az ügy miatt, azonban szerintem ez nem így működik, mert 20 millió forint lopás az 20 millió forint lopás, és a sikasztás bűncselekmény. Tehát amikor el tudomására jutott, akkor ez nem tett bűntetőfeljelentést, ellenben nagyon gyorsan, belső vizsgálat nélkül, illetve hatóságbevonása nélkül feláldozott két munkavállalót D. Sándort és L. Miklóst, és ezzel együtt a forgalmi szakszolgálat szakembereinek a javarésze is távozik vagy távozott.
Mivel S. M. László vezérigazgató helyettes jóbarátja a F. Gábornak, ezért nyilvánvalóan F.-t nem akarta eltávolítani. Ez a Sz. László egyébként jelentkezett a BKK vezérigazgatói posztjára, tehát a mutizásokat tovább akarják folytatni. Rengeteg-rengeteg belsős mutyis ügy van, ez a Sz. László több mint két évtizede a BKK vezérfénél dolgozik, viszonylag magas beosztásban, és nagyon-nagyon sok korrupciós ügy zajlott már le a cégen belül, amikben például a metrópótlás és a metrófelújítás ideje alatt beszerzett autobusoknál is, fényverült bizonyos visszaélésekre, amiket aztán sikerült elsikálni és elkenniük, tehát bőven-bőven lenne a hatóságnak dolga, visszamenőleg 10-15-20 éve is akár, hogy felülvizsgálja a S. M. László ügyködését. Tehát ezek az összefonódások mindezt azt eredményezték, hogy D. Sándor biztos, hogy ártatlanul lett megvádolva és feláldozva, L. Miklós fel lett áldozva, és biztos vagyok benne, hogy ez a 20 millió forint, illetve a BKVZRT-nek és Óbuda diviziónak rengeteg sok milliója mindent kivándorolt a csónakházba, illetve F. Gábor magáningatlanába. Méghozzá azért, ugyanis mind F. Gábor, mind S. M. László itt laknak a harmadik kerületben, a Garázstól nem messze, az egyikük Csillaghegyen, a kertvárosi részen, a másikuk pedig a Pók utcai lakótelepen. Tehát kvázi szomszédok.
Nem mellesleg a telephelyen több 3D nyomtatót is üzemeltetnek, amivel alkatrészeket nyomtatnak a buszokba (pl. Kormányközép fedlapot).
Összefoglalva!
A rendelkezésre álló információk alapján az elmúlt közel egy évtizedben a jegyértékesítésből származó bevételek kezelése során legalább 20 millió forintos hiány keletkezett. A pénzkezelésért felelős személy, D. Sándor telephelyi diszpécser megbízottként látta el feladatát, ám a Belső Szabályzat által előírt, háromhavonta kötelező pénztári rovancsok soha nem történtek meg.
A felügyelet hiánya olyan környezetet teremtett, amelyben a szabálytalanságok hosszú időn keresztül észrevétlenek maradhattak.
A történtek idején vezetői szinten sem történt hatósági bejelentés vagy rendőrségi feljelentés, noha a hiány összege és a körülmények alapján erre egyértelműen indok lett volna.
Az ügy következményeként két munkavállalót – köztük a forgalmi szolgálat vezetőjét – elmozdítottak a beosztásából, miközben a tényleges felelősség vizsgálata elmaradt.
A forgalmi szakszolgálat több, nagy tapasztalattal rendelkező munkatársa ezt követően önként távozott, ami a divízió működését és szakmai stabilitását jelentősen meggyengítette.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy személyi összefonódások figyelhetők meg a divízió vezetése és a felsőbb vállalati szintek között, amelyek akadályozhatták az ügy objektív kivizsgálását.
Fentiek alapján a közérdek megkívánja, hogy független vizsgálat induljon a BKV Zrt. Óbudai Divíziójának pénzügyi és vezetési gyakorlata, valamint a kapcsolódó döntéshozatali folyamatok áttekintésére.
A bejelentés célja nem személyes támadás, hanem a közpénzből működő közlekedési vállalat átláthatóságának és tisztaságának helyreállítása.
Kérem, hogy szerkesztőségük a fenti információkat megfontoltan kezelje, és segítse elő az ügy kivizsgálását — akár újságírói, akár hatósági megkeresés útján.
A névtelenségemet őrizzék meg, mert tuti, hogy kirúgnak!
egy óbudai buszgarázsi dolgozó
Kerestük a sajtóosztályt ( Bkv Zrt.) hogy valóban történt e ilyen súlyos bűncselekmény, eddig még nem kaptunk választ, ahogy választ kapunk frissítjük a cikkünket.
Válasz azóta sem érkezett a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaságtól.
Telefonon kerestük F. Gábor divízióvezetőt az Óbudai autóbuszgarázsban, de házon kivül tartózkodott.
Vajon ki a felelős az elsikkasztott jegypénzek miatt?
