Meghalt Hulk Hogan

Hírek itt és most SPORT SZTÁRVILÁG
Kép forrás: index.hu

Hetvenegy éves korában meghalt Hulk Hogan, amerikai pankrátor.

Meghalt Hulk Hogan. A 71 éves pankrátornak megállt a szíve – írja a TMZ.

Néhány héttel ezelőtt még felesége cáfolta a híreszteléseket, miszerint Hogan kómában lenne, és azt állította, hogy férje szíve erős, hiszen sikeresen felépült korábbi műtéteiből. Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Hogan a „halálos ágyán fekszik”, ám akkor ezeket a májusban elvégzett nyaki műtét utáni komplikációkra vezették vissza.

Hogan pályafutása forradalmasította a profi pankrációt, amely korábban csupán szűk közönséget vonzott. Karizmatikus színpadi jelenléte gyermekek és szülők generációit szólította meg, és családi szórakozássá tette a sportot. 1996-ban imádott hősből botrányos antihőssé vált, amikor megalapította az NWO-t (New World Order) nevű pankrátorcsapatot.

2005-ben bekerült a WWE Hírességek Csarnokába, ahonnan 2015-ben eltávolították rasszista megjegyzései miatt. A felvételeket a Gawker hozta nyilvánosságra, Hogan pedig pert nyert ellenük. 2020-ban másodszor is bekerült a Hírességek Csarnokába, ezúttal az NWO tagjaként.

Hogan filmes karrierje 1982-ben indult a „Rocky III”-ban, ahol Thunderlipst alakította, később szerepelt többek között a „No Holds Barred”, a „Suburban Commando” és a „Mr. Nanny” című filmekben. Családjával közösen a VH1 valóságshow-jában, a „Hogan Knows Best”-ben is feltűnt.

Élete során számos sérülést szenvedett el, ami miatt tucatnyi műtéten esett át – egyszer azt nyilatkozta, hogy már egyetlen eredeti testrésze sem maradt. Utoljára májusban hallatott magáról, amikor elindította a Real American Freestyle amatőr birkózó ligát, melynek első eseményét augusztus 30-án tervezték megrendezni a Fox Nation csatornán.

Forrás: index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük