Kevesebb mint három hónap működés után máris 500 millió forint osztalékot termelt Orbán Viktor unokaöccsének új bányacége

BELFÖLD Hírek itt és most MAGYAR POLITIKA
forrás: HVG

A tavaly októberben alapított Timolod Kft-nek 710 millió forint „egyéb bevétele” volt az év végéig.


vállalkozás
+

A tavaly októberben alapított Timolod Kft-nek 710 millió forint „egyéb bevétele” volt az év végéig.

Kevesebb mint három hónap működés után máris 500 millió forint osztalékot termelt Orbán Viktor unokaöccsének új bányacége – írja az Mfor.

Orbán Dávid, aki a miniszterelnök testvérének, Orbán Győzőnek a fia, 2024. október 11-én alapította a Timolod Kft-t, aminek főtevékenysége kőfejtés, valamint gipsz és kréta bányászata. Az év végéig a cégnek mindössze egymillió forint nettó árbevétele keletkezett értékesítésből, ellenben az egyéb bevételek soron megjelent 710 millió forint, az adózott eredmény pedig 648,2 millió forint lett. Idén március 11-én Orbán Dávid alapítói határozatban döntött 500 millió forint osztalék kifizetéséről az eredménytartalék terhére.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az „egyéb bevétel” mit takar, a könyvelési gyakorlat szerint ide tartozik a tárgyi vagy immateriális eszközök értékesítése, a kapott kártérítések, kötbérek és különféle támogatások. Az viszont bizonyos, hogy a félmilliárdos osztalék nem közvetlenül bányászati tevékenységből származik – magyarázza a portál.

Orbán Dávid már több családi cégben megjelent, idén januárban pedig nagyapja, a miniszterelnök apja, idősebb Orbán Győző neki ajándékozta a Gánt Kő Kft. negyedét.

írja a HVG

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük