
Kiharcoltuk a Babaváró hitelesek megsegítését!
Néhány hónapja mutattam be nektek egy édesanya történetét, aki férje halála után egyedül maradt a Babaváró hitel minden terhével. A bank a gyász alatt sem kegyelmezett, folyamatosan követelte az újabb és újabb törlesztőrészletet. És ez nemcsak vele fordult elő.
Nem akartam elhinni, hogy a banknak még ilyenkor is fontosabb volt a profit, mint az emberség. Pedig igaz volt. Ezért nem tétlenkedtem. Mert hiszem, hogy a politika dolga nem az, hogy a hatalmat védje, hanem az embereket.
Ekkor írtam levelet Csányi Sándornak, a parlamentben pedig Varga Ferenc törvényjavaslatot nyújtott be, hogy az állam engedje el a Babaváró hitel tartozását azoknál a családoknál, ahol az egyik szülő meghalt.
Ma végre megtört a jég.
Ma elértük, hogy azoknak a családoknak, akik elveszítették egyik szülőjüket, ne kelljen visszafizetniük a Babaváró hitelt.
De sose felejtsük el: nem a kormány tette ezt meg magától.
Ha nincs, aki kiharcolja, ha nincs, aki követelje – ők nem tesznek semmit.
És ha rajtuk múlik, a bankokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy még a gyászoló családoktól is elvegyenek.
Ma nyertünk. De csak együtt.
És csak úgy, hogy nem hallgattunk. Büszke vagyok Máriára, az édesanyára, hogy volt ereje és bátorsága kiállni nemcsak magáért, hanem nagyon sok, hasonló sorsú családért.
Én továbbra is itt leszek azok mellett, akiknek nincs hangja – és szembe fogok szállni azokkal, akik csak a hasznot látják az emberek szenvedésében.
írja Dobrev Klára facebook oldalán