
Fotó: Shutterstock.com / Illusztráció / Forrás: https://www.baon.hu/
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség újabb 39 cégvezetővel szemben emelt vádat költségvetési csalás és hamis magánokiratok felhasználása miatt.
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága több száz emberrel szembeni nyomozása folyik adóelkerülés ügyében. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádirata szerint egy 16 cégből álló cégcsoport 2014 és 2019 között adómentes utalványokkal és fiktív szolgáltatásokkal segítette a vállalkozásokat adó- és járulékfizetési kötelezettségeik elkerülésében. Volt, hogy a megrendelt utalványokat a cégvezetők ki sem osztották a dolgozók között, hanem azonnal pénzzé tették. A visszaváltható utalványok segítségével a törvényeket kijátszó munkáltatók valójában munkabért fizettek ki dolgozóiknak, jóval kisebb közteher mellett.
A cégcsoport több szövetkezetet alapított, ahova a munkáltatók dolgozóikat „papíron” beléptették. A dolgozók a tényleges munkájukért nem munkabért, hanem adó- és járulékfizetés nélkül „tagi támogatást” kaptak. Emellett fiktív számlákat is kiállítottak, amelyek a cégek számára az áfa-fizetési kötelezettség csökkentését biztosította.
A most benyújtott vádirat szerint volt két olyan cég, amely a fenti módszerekkel 78, illetve 54 millió forintot „spórolt meg”, míg a többi vállalkozás egyenként 6 millió és 33 millió forint közötti adót került el.
A Büntető Törvénykönyv szerint enyhíthető a büntetés, ha a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtérítik. A 39 cégvezető, akiket most vádolnak, a nyomozás során önként megfizették a teljes vagyoni hátrányt az adóhatóságnak. Őket üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásával vádolják. További vádemelések is várhatóak az ügyben.
Az ügyészség felajánlotta a vádemelés elhalasztását és az eljárás felfüggesztését azoknak a gyanúsítottaknak, akik 5 millió forintnál kisebb vagyoni hátrányt okoztak, önként megtérítették azt, és beismerték a bűncselekmény elkövetését.
Forrás: https://www.baon.hu/