
A levegőben érte a halál az NB I-es focistát, Lipták Lászlót
Olyan gyorsan történt minden. Gyorsan és felfoghatatlanul. Hétfőn azért ment Bécsbe, hogy segítsen egy barátjának a kertjét rendbe tenni, ami kikapcsolódást jelentett számára, egyfajta hobbija volt. Úgy tervezték, péntekig elkészülnek, aztán uzsgyi, sietnek vissza Magyarországra a szeretteikhez. Ám szerdán hirtelen leült, s azt mondta, iszonyú nyomást érez a mellkasán. Riadtan néztek rá, s ő megpróbált megnyugtatni mindenkit, hogy csak múló rosszullét. Ám az állapota folyamatosan romlott, tíz perc múlva jött a mentő, később a mentőhelikopter, s ott fent, a felhők között megpróbálták újraéleszteni az akkor már eszméletlen férfit. De a 46 esztendős Lipták László, a Diósgyőr és a Honvéd egykori NB I-es labdarúgója akkor már a felhők felett járt…
A tündéri kislány, Dóra, most május 5-én ünnepelte a 8. születésnapját. Készült rá, tudta, hogy ajándékokkal lepik meg, s hogy anya és apa majd vele együtt fújja el azt a nyolc gyertyát. Apa elköszönt tőle, átölelte őt, s azt mondta, néhány napig távol lesz.
De már soha többet nem jön vissza…

– Három napja nem alszom. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni mindazt, ami Lackóval történt. Együtt nőttünk fel, együtt futballoztunk, a legapróbb titkainkat is megosztottuk egymással, s testvérként szerettük egymást. Előttem van az arca, ahogy nevetve mondta: lassítsunk, barátom! S tényleg így gondoltuk mindketten. De Lackó nem állt meg. Eszter, a párja Gyöngyösön, Lackó Diósgyőrben, a stadiontól háromszáz méterre üzemeltet OMV-kutat. Ha volt öt percem, beugrottam hozzá, megittunk egy kávét és kibeszéltünk magunkból mindent. Évente egyszer együtt mentünk síelni, hogy aztán Lackó visszatérjen a benzinkúthoz. Stresszes életet élt, sokszor éreztem rajta a folyamatos nyomást. De bivalyerős srác volt, olyan, akiről azt gondoltuk, túlél mindent és mindenkit. Futballistaként is felszántotta a pályát, végignyomta a kilencven percet. Most, a tragédia után eszembe jutott, hogy volt egy súlyos keresztszalag-szakadása, és a műtét, az orvosi beavatkozás finoman szólva sem sikerült tökéletesen, mélyvénás trombózist kapott. Onnantól kezdve állandóan vérhígítót és vérnyomáscsökkentőt kellett szednie. De soha nem panaszkodott. Illetve… Kedd este, néhány órával a halála előtt a telefonba azt mondta nekem, hogy fáradt. De majd siet haza, ha kész a munka, és kipiheni magát – mondta megrendülten Martis Ferenc.

A tanárként dolgozó férfi is futballozott korábban a másodosztályban, és együtt rúgta a lasztit Bőcsön a legjobb barátjával, Lipták Lászlóval. A miskolci születésű, a DVTK-ban nevelkedő, majd Kispesten is futballozó, nagy munkabírású középpályással… Aki novemberben lett volna 47 esztendős.

– Sokszor olvasom, hogy a futball befejeztével milyen sok labdarúgó keresi a helyét a civil életben. Hogy milyen sokan süllyednek el, lesz belőlük alkoholista, munkanélküli, kiszolgáltatott ember. Lackó szinte tökéletesen felépítette az életét. Eszterrel, a párjával huszonhárom éve vannak együtt, a gyönyörű lányuk, Dóri hétfőn lett nyolcéves. Én tanárként dolgozom, ő vállalkozóként kereste a kenyerét. Amit tudott, Lackó elvállalt. Nem ismerek olyan embert, aki ne kedvelte volna őt, mert jó szívű volt, egyenes, s akin tudott, segített, ahogy most, a Bécs melletti kertészkedés során is. De szerdán váratlanul rosszul lett… Mesélték, hogy szinte végig magánál volt, amíg ki nem jött a mentő. Az orvos már látta, hogy nagy a baj, hívtak mentőhelikoptert, hogy valamelyik bécsi klinikára szállítsák, s ott fent, a magasban defibrillátorral próbálták újraéleszteni az akkor már eszméletlen barátomat… Eszternek ki kellett utaznia, s most intézik a holttest hazaszállítását. Nem is tudom, hogy van ehhez ereje. Az a gyönyörű kislány pedig csak várja és várja haza az édesapját… – zárta gondolatait Lipták László legjobb barátja, az őt testvéreként szerető Martis Ferenc.
Forrrás: https://www.blikk.hu/