Római-parti Plázs és szennylé: Szentkirályi nem hitt a szemének

BELFÖLD EGÉSZSÉG Hírek itt és most MAGYAR POLITIKA
Szentkirályi Alexandra frakcióvezetőt Gyepes Ádám kerületi fideszes képviselő tájékoztatta a részletekről, miszerint eső alkalmával túlfolyik a higított fekália és a Duna éppen a szabadstrand irányába viszi a szennylét. Éppen oda, ahol fürdőznek az önfeledt budapestiek  Fotó: Szecsődi Balázs

Közeleg a strandszezon, de miután dobra verte még 2020-ban azt az egyetlen alkalmas telket a börtönben ülő Kiss László polgármester, amelyre a Fővárosi Csatornázási Művek az új záportározót építtethette volna, hosszútávon maradnak a kaotikus állapotok. Azaz a Római-parti Plázs fölött továbbra is a Dunába ömlik a higított fekália, amelyet aztán a szabadstrand irányába visz az ár.  „Elhinni sem akarom, hogy a kerületi önkormányzat felelőtlensége miatt, ennek a problémának a megoldása évtizedekig ellehetetlenült a Pünkösdfürdő utcai telek elherdálásával” – véleményezte Szentkirályi Alexandra fővárosi fideszes frakcióvezető, miután kerületbejáráson vett részt a budai városrészben.

Gyepes Ádám Óbuda fideszes képviselője szerint, nem az igazságról és nem is mindig tájékoztatja az önfeledt fürdőzőket a Kiss vezette önkormányzat. Pedig ilyenkor tilos lenne a fürdőzés. Írja a https://metropol.hu/

Római-parti Plázs – A budapesti „Riviéra” közkedvelt fürdőhely, amit bő 50 évvel ezelőtt vérhast okozó baktérium jelenléte miatt, bezártak a hatóságok. 2021-ben azonban újra nyitotta a börtön lévő Kiss László polgármester. A szabadstrandtól mindössze nyolc utcányival feljebb, a Pünkösdfürdő utcánál ömlik a Dunába a szennyvíz. Ráadásul ott is van egy kiömlőcső, ahol nem látjuk: a víz alatt  Forrás: Metropol

Római-parti Plázs: ömlik a fekália

Csak 2023. júniusában és júliusában legalább 11 alkalommal engedtek ki hígított szennyvizet a Dunába a Római-partnál a Pók utcai és a békásmegyeri szivattyútelepről – ez már a Fővárosi Csatornázási Művek adataiból derült ki. De erről a strandolóknak nem volt tudomásuk.

Így ömlik változatlanul ma is a Dunába a higított szennyvíz:

Forrás: https://metropol.hu/

Forrás: https://metropol.hu/

A strandhasználatot szigorú feltételekhez kötötték, mivel bár csapadékmentes időben semmilyen szennyeződés nem kerül a Dunába, esőzés idején várhatóan túlcsordul a tározó, és megindul az árral a szennylé. Akkor a Fővárosi Csatornázási Művek sms-ben értesíti a kerületi illetékeseket, akiknek ilyenkor a partszakaszon azonnal meg kell tiltaniuk a fürdést. Gyepes Ádám fideszes képviselő azonban számos alkalommal annak adott hangot, hogy több tucat esetben nem jelezte az önkormányzat a fürdőzőknek, hogy éppen alkalmatlan a víz a pancsolásra. Ráadásul, amikor mégis jelezték, nem a valós okról tájékoztatják a budapestieket -tehát a higított szennyvíz jelenlétéről-, hanem elsunnyogva csak annyit közölnek: pl a magas Duna állás miatt, alkalmatlan a víz a fürdésre… 

https://googleads.g.doubleclick.net/pagead/ads?gdpr=1&us_privacy=1—&gdpr_consent=CQQAq0AQQAq0AAKA8AHUBlFsAP_gAEPgAA6gLBNX_G__bWlr-T73aftkeY1P99h77sQxBgbJE-4FzLvW_JwXx2E5NAz6tqIKmRIAu3TBIQNlHJDURVCgaogVrSDMaEyUoTNKJ6BkiFMRI2dYCFxvm4tjeQCY5vr991cx2B-t7dr83dzyy4hHn3a5_2S1WJCdAYetDfv8bROb-9IOd_x8v4v4_F7pE2-eS1l_pWvp7D9-Yts_9X299_bbff5Pn__ul_-_X_vf_n37v943mwWCAJMNCogjLIkBCJQMIIEAKgrCAigQBAAAkDRAQAmDApyBgAusJEAIAUAAwQAgABBgACAAASABCIAKACgQAAQCBQABgAQDAQAMDAAGACwEAgABAdAxTAggECwASMyKDTAlAASCAlsqEEgCBBXCEIs8AgAREwUAAAIABQAAIDwWBxJICViQQBcQTQAAEAAAQQIFCKTswBBAGbLUXgyfRlaYFg-YJmlMAyAIgjIyTYhN-0wgAAAA.f_gAAAAAAAAA&addtl_consent=1~43.46.55.61.70.83.89.93.108.117.122.124.135.143.144.147.149.159.192.196.211.228.230.239.259.266.286.291.311.318.320.322.323.327.367.371.385.394.407.415.424.430.436.445.486.491.494.495.522.523.540.550.559.560.568.574.576.584.587.591.737.802.803.820.821.839.864.899.904.922.931.938.959.979.981.985.1003.1027.1031.1040.1046.1051.1053.1067.1092.1095.1097.1099.1107.1135.1143.1149.1152.1162.1166.1186.1188.1205.1215.1226.1227.1230.1252.1268.1270.1276.1284.1290.1301.1307.1312.1345.1356.1375.1403.1415.1416.1421.1423.1440.1449.1455.1495.1512.1516.1525.1540.1548.1555.1558.1570.1577.1579.1583.1584.1603.1616.1638.1651.1653.1659.1667.1677.1678.1682.1697.1699.1703.1712.1716.1721.1725.1732.1745.1750.1765.1782.1786.1800.1810.1825.1827.1832.1838.1840.1842.1843.1845.1859.1866.1870.1878.1880.1889.1899.1917.1929.1942.1944.1962.1963.1964.1967.1968.1969.1978.1985.1987.2003.2008.2027.2035.2039.2047.2052.2056.2064.2068.2072.2074.2088.2090.2103.2107.2109.2115.2124.2130.2133.2135.2137.2140.2147.2156.2166.2177.2186.2205.2213.2216.2219.2220.2222.2225.2234.2253.2279.2282.2292.2309.2312.2316.2322.2325.2328.2331.2335.2336.2343.2354.2358.2359.2370.2376.2377.2387.2400.2403.2405.2407.2411.2414.2416.2418.2425.2440.2447.2461.2465.2468.2472.2477.2481.2484.2486.2488.2493.2498.2501.2510.2517.2526.2527.2532.2535.2542.2552.2563.2564.2567.2568.2569.2571.2572.2575.2577.2583.2584.2596.2604.2605.2608.2609.2610.2612.2614.2621.2628.2629.2633.2636.2642.2643.2645.2646.2650.2651.2652.2656.2657.2658.2660.2661.2669.2670.2677.2681.2684.2687.2690.2695.2698.2713.2714.2729.2739.2767.2768.2770.2772.2784.2787.2791.2792.2798.2801.2805.2812.2813.2816.2817.2821.2822.2827.2830.2831.2834.2838.2839.2844.2846.2849.2850.2852.2854.2860.2862.2863.2865.2867.2869.2873.2874.2875.2876.2878.2880.2881.2882.2883.2884.2886.2887.2888.2889.2891.2893.2894.2895.2897.2898.2900.2901.2908.2909.2916.2917.2918.2919.2920.2922.2923.2927.2929.2930.2931.2940.2941.2947.2949.2950.2956.2958.2961.2963.2964.2965.2966.2968.2973.2975.2979.2980.2981.2983.2985.2986.2987.2994.2995.2997.2999.3000.3002.3003.3005.3008.3009.3010.3012.3016.3017.3018.3019.3028.3034.3038.3043.3052.3053.3055.3058.3059.3063.3066.3068.3070.3073.3074.3075.3076.3077.3089.3090.3093.3094.3095.3097.3099.3100.3106.3109.3112.3117.3119.3126.3127.3128.3130.3135.3136.3145.3150.3151.3154.3155.3163.3167.3172.3173.3182.3183.3184.3185.3187.3188.3189.3190.3194.3196.3209.3210.3211.3214.3215.3217.3219.3222.3223.3225.3226.3227.3228.3230.3231.3234.3235.3236.3237.3238.3240.3244.3245.3250.3251.3253.3257.3260.3270.3272.3281.3288.3290.3292.3293.3296.3299.3300.3306.3307.3309.3314.3315.3316.3318.3324.3328.3330.3331.3531.3731.3831.4131.4531.4631.4731.4831.5231.6931.7235.7831.7931.8931.9731.10231.10631.10831.11031.11531.12831.13632.13731.14034.14133.14237.14332.15731.16831.16931.21233.23031.25131.25731.25931.26031.26831.27731.27831.28031.28731.28831.29631.32531.33631.34231.34631.36831.39131.39531.40632.41531.43631.43731.43831&gpp=DBABMA~CQQC9rCQQC9rCAKA8AHUBlFsAP_gAEPgAA6gLBNX_G__bWlr-T73aftkeY1P99h77sQxBgbJE-4FzLvW_JwXx2E5NAz6tqIKmRIAu3TBIQNlHJDURVCgaogVrSDMaEyUoTNKJ6BkiFMRI2dYCFxvm4tjeQCY5vr991cx2B-t7dr83dzyy4hHn3a5_2S1WJCdAYetDfv8bROb-9IOd_x8v4v4_F7pE2-eS1l_pWvp7D9-Yts_9X299_bbff5Pn__ul_-_X_vf_n37v943mwWCAJMNCogjLIkBCJQMIIEAKgrCAigQBAAAkDRAQAmDApyBgAusJEAIAUAAwQAgABBgACAAASABCIAKACgQAAQCBQABgAQDAQAMDAAGACwEAgABAdAxTAggECwASMyKDTAlAASCAlsqEEgCBBXCEIs8AgAREwUAAAIABQAAIDwWBxJICViQQBcQTQAAEAAAQQIFCKTswBBAGbLUXgyfRlaYFg-YJmlMAyAIgjIyTYhN-0wgAAAA.f_gAAAAAAAAA&gpp_sid=2&client=ca-pub-8559195417632426&output=html&h=360&slotname=3932126673&adk=2200950638&adf=2947128580&pi=t.ma~as.3932126673&w=640&abgtt=6&lmt=1745492812&format=640×360&url=https%3A%2F%2Fmetropol.hu%2Faktualis%2F2025%2F04%2Fromai-parti-plazs-szennyviz%3Ffbclid%3DIwY2xjawJ2-g9leHRuA2FlbQIxMABicmlkETBrcW50a2xwM3VVcnVqQmQyAR4XVr8xI-vQKXFKzkxd0Hq7WoE4fFsddUsQomP4xpIYUo_g3mBumiinMShiVg_aem_B9QRdQLHk9bUAsgHYdtaCg&wgl=1&uach=WyJXaW5kb3dzIiwiMTkuMC4wIiwieDg2IiwiIiwiMTM1LjAuNzA0OS4xMTQiLG51bGwsMCxudWxsLCI2NCIsW1siR29vZ2xlIENocm9tZSIsIjEzNS4wLjcwNDkuMTE0Il0sWyJOb3QtQS5CcmFuZCIsIjguMC4wLjAiXSxbIkNocm9taXVtIiwiMTM1LjAuNzA0OS4xMTQiXV0sMF0.&dt=1745492745361&bpp=2&bdt=71738&idt=39562&shv=r20250423&mjsv=m202504210101&ptt=9&saldr=aa&abxe=1&cookie=ID%3Dfc63bcf2a1116f48%3AT%3D1722269508%3ART%3D1745492731%3AS%3DALNI_MY_TBeRGfZMYPcVrSOo-k1KNLtSmQ&gpic=UID%3D00000e815286a247%3AT%3D1722269508%3ART%3D1745492731%3AS%3DALNI_MbFx7Z7TLOewiM9o5Bl8jt1gRMzng&eo_id_str=ID%3D674bedfa2811691c%3AT%3D1744908154%3ART%3D1745492731%3AS%3DAA-Afjat5KRmUs6PdXY92zB9NklO&prev_fmts=0x0%2C300x250%2C300x600%2C640x360&nras=1&correlator=4421848363962&frm=20&pv=1&u_tz=120&u_his=1&u_h=720&u_w=1280&u_ah=672&u_aw=1280&u_cd=24&u_sd=1.5&dmc=8&adx=142&ady=3778&biw=1265&bih=527&scr_x=0&scr_y=1741&eid=95330276%2C95332589%2C95355501%2C95357461%2C95357878%2C95356808%2C95357716&oid=2&psts=AOrYGsk29Pe1KDz8Q-a7W3KHfIxnvBnUwlCn5ST5epX62DWNNx73SQHhJSBnaHvcQV2St2N3ji2-hqEvrTVxbJILN3nFT-wb&pvsid=3683167876106419&tmod=1916214896&uas=1&nvt=1&ref=https%3A%2F%2Fl.facebook.com%2F&fc=1920&brdim=0%2C0%2C0%2C0%2C1280%2C0%2C1280%2C648%2C1280%2C527&vis=2&rsz=%7C%7CpeEbr%7C&abl=CS&pfx=0&fu=1024&bc=31&bz=1&td=1&tdf=2&psd=W251bGwsbnVsbCxudWxsLDNd&nt=1&ifi=6&uci=a!6&btvi=1&fsb=1&dtd=67139

Kiss hazardírozik az emberek egészségével

A helyi Fidesz szerint „Kiss hazardírozik az emberek egészségével. Nem elég, hogy polgármesterként elhallgatja az emberek elől, hogy a Rómait rendszeresen elárasztják emberi ürülékkel, még biztatja is az óbudaiakat, hogy mártózzanak meg a gusztustalan szennylében”. 

Kiss László, börtönben ülő polgármester – Fotó: Ripost

„A szennyvízürítések tudatában Kiss László egyszer sem szólalt fel korábban a Fővárosi Közgyűlésben, hogy bővítsék a tározókapacitást, és ne árasszák el minden esőzés után emberi ürülékkel a Római-partot. Sőt, bátorította is a lakosságot, hogy veszélynek tegyék ki magukat az önkormányzat által kijelölt strandon”– mondta korábban Gyepes Ádám a Metropolnak. 

Hozzátette: „Ez a magatartás már túllép a politika keretein, a tények elhallgatásával Kiss László szándékosan kockáztatta az emberek egészségét”.

Így buktak le Kissék: Egy óbudai lakó kérte ki a nyilvános adatokat az FCSM-től

A szabadstrand fenntartásához rendszeres vízminőség-vizsgálatokra is szükség van, ezeknek egy része fent van az önkormányzat hivatalos oldalán. Egy óbudai megelégelte a dolgot, és 2023 végén közérdekű adatigényléssel fordult a csatornázási művekhez, hogy részletesebb tájékoztatást kapjon. A kapott információk alapján az látszott, hogy épp azok a napok hiányoztak az önkormányzat honlapján szereplő adatok közül, amelyek közvetlenül az FCSM által megjelölt ürítési időpontok után készültek. 

  • A „Római-parti Plázs” ekkor június 30-án nyitotta meg kapuit ekkor. Az FCSM június 21-én és 23-án engedett be szennyvizet a strand mellett, de az azt követő napok mintái nem voltak közzétéve. 
  • A következő mintavételi dátum június 26. Jól látható, hogy míg a 19-i mintában az E. coli baktériumszám 30/100 ml, addig a 26-i mintában már 109/100 ml. 
  • Ugyanígy hiányoztak a július 13-án történt szennyvízürítést követő napok mintái is, a honlapon fent lévő következő dátum július 18., pedig előtte közzétették a július 10., 11. és 12-i mintákat is… 

Később is egy lakó jelezte a szennyvíz kiömlését

2023. augusztus elején is egy lakó – nem az önkormányzat – értesítette először közösségi oldalán az óbudaiakat, hogy ne menjenek a strandra, mert ömlik a szennyvíz az afölött lévő tározóból. Mint írta: „A Pünkösdfürdő utcai parti kiömlőnél dől a hígított szennyvíz a Dunába. (Remélem, nem csak én értesítettem az illetékeseket, hogy zárják le a Római-parti szabadstrandot.)” A baloldali polgármester ebben az esetben is elintézte a dolgot annyival, hogy a honlapon és a plázs kapuján arról tájékoztatta a kerületieket: a Duna magas vízállása miatt a Plázs nem látogatható, a föveny nagy része víz alá kerül.

A vérhas kórokozóját is megtalálták, ezért zárták be bő 50 éve a strandot

A szabadstrand, 50 évvel ezelőtt is működött már, de be kellett zárni. Az első vizsgálatokat ugyanis 1971-ben végezték, már akkor a tűrési határértéket meghaladó, székletből eredő, baktériumtörzset találtak a Római-part vizében.

 A Tükör nevű újság 1973-ban ezt írta: „A következő vizsgálatra 1973. május 31-én került sor. Ez is a két évvel előbbihez hasonló eredménnyel járt — a Megyeri Lidón még a vérhas kórokozóját is megtalálták!” 

Ezek miatt a vizsgálatok miatt csukta be kapuit a szabadstrand, amit előszeretettel látogattak a budapestiek. Éppen ezért, kilátásba helyezték akkor, hogy ha normalizálódik a szennyvíz korszerű elvezetése, újra nyitják a plázst. 

„Ha a római-parti üdülők szennyvízlevezetőit is sikerül bekapcsolni a csatornarendszerbe, akkor a 4 kilométeres part fele remélhetőleg ismét alkalmas lesz a dunai strandolásra, minden veszély nélkül” – írta 1973-ban a Népszava.

Erre azóta sem került sor, sőt az egyetlen megoldást nyújtó beruházás sem tudott megvalósulni, miután a korrupciógyanúba keveredett Kiss László szemrebbenés nélkül eladta a többi között azt a telket is 2020-ban, ahol megépíthető lett volna az új, korszerű záportározó…

Forrás: https://metropol.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük