Vérbe fulladt a romantika Budapesten: féltékeny volt, halálra szúrta párját egy holland nő

Hírek itt és most KÜLFÖLD
Fotó: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/

A holland pár Valentin-nap után érkezett Budapestre, de a szerelmes utazás tragédiába torkollott. A nő azt hitte, párja megcsalta, ami miatt végzetes vitába keveredtek.

Wendy és Stefan öt éve éltek együtt, amikor 2024 februárjában Hollandiából Magyarországra utaztak. Budapesti látogatásuk célja az volt, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat.

A Kazinczy utcában béreltek egy lakást, majd elmentek vacsorázni, utána pedig egy romkocsmába tértek be, ahol mindketten fogyasztottak alkoholt. Hajnalban visszatértek a szállásukra – írja a Blikk.

A vádirat szerint a 45 éves nő azt látta, hogy partnere egy másik nővel üzenetet vált a telefonján. Úgy gondolta, hogy a férfi korábban viszonyt folytatott ezzel a személlyel, és bár korábban megígérte, hogy nem tartja vele a kapcsolatot, most mégis ezt tette.

A vita heves veszekedéssé fajult, és a felek kölcsönösen ütni kezdték egymást. Wendy végül egy bicskával vállon és háton szúrta Stefánt.

A férfi elvesztette az eszméletét, a nő pedig segítségért kiabált. A szomszédos lakók értesítették a mentőket, de Stefan életét már nem lehetett megmenteni.

Wendy ügyvédje, dr. Enzsöl Péter Blikknek azt mondta: „Máig nem tudja feldolgozni, hogy mi történt, rémálmai vannak. A vallomása szerint a párjával összevesztek, aki megütötte őt és sokkhatás alá került. Nem akarta bántani, kérte, hogy hagyja abba, de ennél többet nem tudott elmondani, mert az állítása szerint, törlődtek az emlékei.

Nagyon sajnálja a történteket, két gyermeke is van, akik már borzasztóan hiányoznak neki. Csak videóhíváson keresztül láthatja őket.”

Az áldozatnak is két gyermeke van. Lányai jelenleg nem ismerik a részleteket, és már képernyőn keresztül sem láthatják az édesapjukat. Wendy Utrechtből származik, korábban egy kávézóban dolgozott, és nem volt büntetett előéletű.

„Vitatjuk, hogy ölési szándék vezette, jogos védelmi helyzetre hivatkozunk, ami azt jelenti, önvédelemből cselekedett az ügyfelem. Ha ez bebizonyosodik, akár fel is menthetik. Az erőfölényben lévő férfi ütötte meg először. Egyébként nagyon megviselték a történtek, pszichológushoz szeretne fordulni. Azt mondja, hiányzik neki a szerelme, semmiképp nem akarta elvenni az életét”

– mondta az ügyvéd.

Amennyiben Wendy az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését, a jogszabályok alapján 8 év börtönnél súlyosabb büntetést nem kaphat. Az emberölés bűntettét a törvény alapesetben 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük