
Szajki Bálint / 24.hu
Jövő keddre újabb tüntetést jelentett be Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Ez lehet sorban a hatodik demonstráció, amit a gyülekezési jog korlátozása és a „technofasizmus elleni tiltakozás jegyében tartanak. Legutóbb az Erzsébet híd mellett a Várat is útba ejtették a tüntetők.
A demonstrációk engedélyeztetése általában nem megy könnyen a képviselőnek, aki szerint a hatóságok minden lehetőséget megragadnak, hogy gáncsolják a kezdeményezését, arra azonban még nem került sor, hogy megtiltsák a demonstrációt. Hadházy csütörtök reggel viszont arról írt, hogy úgy tűnik, erre sem kell már sokáig várni.
Mint írta, jövő keddre is ugyanazt a kérvényt adta be, amit korábban a Kúria is jóváhagyott, az eseményről tartott szokásos rendőrségi egyeztetésen viszont a hatóságok azt közölték, hogy a Kúria határozata ellenére sem szeretnék engedélyezni az eseményt, „hosszan sorolva az eddig is ismert forgalmi adatokat”.
Azóta nem hivatalosan azt is megtudtam, hogy már elkészült a tiltó határozat, de szándékosan visszatartják és kivárják a 48 órás határidőt, hogy – a négynapos ünnepek miatt is – minél kisebb legyen az esélye, hogy a fellebbezésünk után időben megkapjuk a Kúria határozatát
– írja a képviselő, aki ugyanakkor kijelentette azt is, hogy „meg fogják oldani”, hogy jövő kedden is az övék legyen a híd.
Hivatalos: nem engedélyezik a jövő keddi tüntetést
Nem sokkal később újra posztolt Hadházy Ákos, jelezve, hogy megkapta a határozatot, miszerint a rendőrség megtiltotta a jövő keddre, az Erzsébet hídra bejelentett tüntetést.
A demonstráció ennek ellenére nem marad el, csak nem a hídon tartják meg, hanem – ahogy jó egy hónappal ezelőtt is – a Ferenciek terén.
A képviselő szerint a tiltó határozat csattanós válasz a „fintorgóknak és hitetleneknek”, akik szerint unalmasak ezek a megmozdulások, és nem vezetnek semmi eredményre, hiszen a hatalom láthatóan foglalkozik velük.
„Kedden a hídon és a Várban is sok ezren ígérték: NEM HAGYJUK ABBA! Úgy legyen!” – zárta bejegyzését.
Forrás: https://24.hu/