A 12 éves kislányokat megverték és elvették a pénzüket, fogvatartották őket, benne volt egy hajdúsági képviselő, aki ismert zenész is

Hírek itt és most
Kép: police.hu

A kislányokat azzal fenyegették, hogy megölik őket, ha nem engedelmeskednek, volt, akit megvertek és elvették a pénzüket. A lányok jellemzően bordélyházakban dolgoztak külföldön. A szomszédok semmit sem sejtettek, azt mondták, szomszédjuk képviselő és ismert zenész. A családot nemrég letartóztatta a bíróság.

Sápi otthonukból vittek el a rendőrök egy családot a napokban. A nyomozók a házban rengeteg eurót találtak, amit az ott lakók kiskorú lányok futtatásával szereztek meg. A szomszédok nagyon meglepődtek, senki sem tudta, hogy miért fogják el a férfit, annak fiát és menyét.

A család Németországban jellemzően bordélyházakban szállásolta el a fiatal lányokat, ahol prostitúcióra kényszerítették őket, majd elvette a pénzüket. A szomszédok semmit sem sejtettek.

Nagyon tisztelettudóak, ugye a fiú még képviselő is, tehát elismert itt

– mondta az egyik szomszéd.

A fiatal férfit nem csak emiatt ismerik sokan, énekléssel is foglalkozik és az egyik videómegosztó oldalon rengetegen hallgatják és szeretik a dalait. Úgy tudjuk, hogy korábban a felesége is prostituált volt.


A család a lányokat gyilkossággal is fenyegette, hogy ha nem teszik azt, amit mondanak nekik. Egy 12 év körüli tinit bántalmaztak is. A lány egy közlekedési baleset miatt kórházba került, a rendőrök pedig kihallgatták, ekkor mondta el, hogy hogyan él. Állítása szerint a család volt, hogy fogva tartotta, megfigyelte és mindenhova elkísérte. Az apa-fia párost és a nőt már letartóztatta a bíróság.

A bíróság döntése végleges, a gyanúsítottak és védőik nem fellebbeztek ellene. Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt a családtagok akár 15 évet is kaphatnak.

Forrás: tények.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük