Egy óbudai kórházban, hihetetlen, de sikerült 9 év után vért venni a különleges génnel rendelkező kisfiútól

BELFÖLD EGÉSZSÉG
Nyitókép: Rózsa Benett vérvétele a Szent Margit kórházban (forrás: Rózsa László Péter édesapa facebook oldala)

Beni koraszülöttként jött világra, kicsit lassabban, kicsit nehezebben fordult meg, mint a kortársai. Akkor egy budapesti doktor először mikrokefáliát, vagyis kisfejűséget diagnosztizált nála, majd módosította a véleményét és koponyacsontosodási problémát gyanítva meg is operálta őt. A kisfiú nagyon nehezen épült fel, ezért amikor a doktor újabb beavatkozást javasolt, úgy döntöttek, nem vállalják. Egy másik orvos tanácsára kutakodni kezdtek, végül mindenüket pénzzé téve, gyűjtést szerveztek és sok jó ember támogatásával kijutottak egy bostoni klinikára, ahol két meglepetés is érte őket. Egyrészt kijelentették, hogy Benit felesleges volt megoperálni, mert valójában sosem volt beteg, egy génhiba okozta nála a kiskori problémákat. A másik hír viszont még ennél is sokkolóbb volt, ám pozitív értelemben: kiderült, hogy a kisfiú szervezetében egy olyan gént találtak, ami a rák ellenszerének kulcsa lehet.

Blokkolni kell a fehérjét

A bostoni kutatók eredményei alapján a Beniben található génnek az XPO1 nevű fehérjéhez van köze. Nagyon leegyszerűsítve a folyamatot: ez a molekula juttatja el a sejtmagból a többi fehérjét a sejt többi részéhez, vagyis ha egy rákos sejt esetében meg lehet gátolni ennek a fehérjének a „tevékenységét”, a beteg sejt elpusztul.

Forrás:

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/rak-ellenszere-magyar-fiu-genje/r61bp53

Hihetetlen, de sikerült ma a Szent Margit kórházba 9 év után Benettől 3 csodálatos embernek vért vennie.🙏

Forrás:

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=1058681406267389&id=100063766178387&rdid=a7YSMA17NWTmN9FC#

Hogy miért 9 év után?

Mert 9 évvel ezelőtt Debrecenben volt Benettnek egy felesleges koponya műtéte, amikor is olyan trauma érte a felfoghatatlan fájdalmakon túl, hogy egyáltalán senkinek sem engedte a vérvételt.

A kórházban történt, hogy Benettnek.a műtét után a szemecskéi annyira bedagadtak, hogy nem látott semmit sem, ekkor a nővér bejött a szobába és szó nélkül egyszerűen megszúrta a lábát, ettől a hirtelen szúrástól annyira megijedt, hogy 9 éven át nem engedte a vérvételt.

Az évek alatt a Bethesda kórházba többször is próbálkoztak tőle vért venni lefogva, de mi szülők nem engedtük, hogy ilyen trauma után erőszakkal vegyenek tőle vért. (Altatás sajnos nem jöhetett szóba)

A pszichológusa Benettnek támogatta, hogy erőszakkal ne vegyenek tőle vért, hiszen az elszenvedett traumák után nem az volt a cél, hogy újabb traumákat okozzanak neki.

Szeretném megköszönni egy barátomnak, aki a Szent Margit kórház laboratóriumában dolgozik, hogy felajánlotta, hogy segít a csecsemő osztályon lévő kollégáival levenni Benettnek a vért, csupán kedvességgel, szeretettel.

Benett ezt érezte, és azonnal megengedte a 3 mosolygós hölgynek, hogy levegyék a vérét.❤️🙏

Köszönöm szépen a csecsemő osztályon dolgozó hölgyek megértő kedvességét és odaadó munkàját. ❤️🙏

A vérvétel után rögtön tudtunk tovább menni a Heim Pál kórház radiológiájára, ahol szintén odaadó egészségügyi dolgozók fogadták Benettet, ahol elkészülhetett 9 év után a kontroll koponya CT-je.

Mindenkinek hálásan köszönjük a munkáját! ❤️

Nyitókép: Rózsa Benett CT vizsgálata a Heim Pál kórházba (forrás: Rózsa László Péter édesapa facebook oldala)

Forrás:

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=1058681406267389&id=100063766178387&rdid=a7YSMA17NWTmN9FC#

Megkerestük a Szent Margit Kórház Vezetőségét is, sajnos azóta sem kaptunk választ a vérvétel kapcsán, hogy kik voltak azok az egészségügyi dolgozók, akiknek sikerült vért venniük Benettől.

Mindenesetre csodálatos, amit tettek!

Forrás: Blikk, Rózsa László Péter facebook oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük