
Súlyos buszbaleset történt vasárnap hajnalban az M3-as autópályán: egy Szerbiából Lengyelország felé tartó turistabusz lesodródott az útról és felborult. A katasztrófában 12 ember életét vesztette, 48 utast pedig kórházba szállítottak a mentők.
A szerencsétlenség az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, a 139-es kilométerszelvénynél következett be, Mezőkeresztes és Mezőnagymihály térségében, hajnali 1 óra körül. A járművön összesen 59 ember tartózkodott – 57 utas és 2 sofőr –, amikor a busz letért az úttestről, árokba hajtott, majd az oldalára borult.
Hatalmas erőkkel zajlott a műszaki mentés
A riasztást követően a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem munkatársai tömeges baleseti protokoll szerint kezdték meg az ellátást. A helyszínre Mezőkövesdről, Mezőcsátról, Füzesabonyból, Miskolcról, Tiszaújvárosból, Egerből és Szolnokról is érkeztek hivatásos egységek, gépjárműfecskendőkkel és speciális felszerelésekkel.
A mentést nehezítette, hogy a mintegy 24 tonnás jármű több utast maga alá temetett. A tűzoltók az ablakokon keresztül hatoltak be az utastérbe, ahonnan hajnali három óráig 35 embert emeltek ki. A roncs alá szorult áldozatok kiszabadításához először csörlőkkel mozdították meg a busz hátsó részét, majd két nagy teherbírású civil daru segítségével emelték ki és állították vissza kerekeire a roncsot.
Sokan súlyos sérüléseket szenvedtek
A helyszínen 11 ember vesztette életét, egy további utas pedig a kórházba szállítást követően hunyt el, így a tragédia halálos áldozatainak száma 12-re emelkedett.
11 ember súlyos vagy életveszélyes sérülést szenvedett, 37 utas könnyebben sérült meg.
A helyszínre melegedőbuszt biztosítottak a sérülést nem szenvedett vagy könnyebben sérült túlélőknek, miközben Lengyelországból mentesítő járat indult az érintettekért.
Vizsgálják a baleset körülményeit
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta az érintett pályaszakaszt Nyíregyháza irányába; a forgalmat Mezőkeresztesnél terelték le a 3-as főútra, ahonnan az autósok Emődnél térhettek vissza a sztrádára.
A tragédia pontos okait és körülményeit a hatóságok szakértők bevonásával vizsgálják.
