Vizsgálat indult a budapesti buszsofőr ellen, aki több mint tíz megállón át nem hagyta leszállni az utasait

BELFÖLD Hírek itt és most KÖZLEKEDÉS
Kép forrása: https://www.ujbuda.hu/ a kép illusztráció

Az érintett utasok beszámolója szerint a sofőr többszöri felszólítás és jelzés ellenére sem állt meg Rákoskeresztúron, több mint tíz megállón át egészen a buszgarázsig vitte őket.

Arról számolt be a Telexnek két fiatal, hogy BKV 97E jelzésű buszán ragadtak csütörtökön, miután a sofőr többszöri felszólítás és jelzés ellenére sem állt meg Rákoskeresztúron, és több mint tíz megállón át egészen a Cinkotai buszgarázsig vitte őket. 

„Követeltük, hogy a következő buszmegállókban álljon meg, de folyamatosan továbbhajtott” – írták a lapnak. A két fiú beszámolója szerint a leszállásjelző után még a segítségkérő gombot is megnyomták, hiába. Erről videót is készítettek, de azóta már nem elérhető a Faceook-posztjuk.

A portál érdeklődésére a BKV azt közölte, hogy belső vizsgálat indult az ügyben. „A vizsgálat alapján döntünk a szükséges munkáltatói intézkedésekről. Fontosnak tartjuk elmondani, hogy egyedi esetről van szó, munkatársainkra nem jellemző a hasonló viselkedés” – közölte a cég.

Forrás: https://nepszava.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük