Vasárnap este új szerepben láthatjuk majd Kovács Kokó Istvánt

BELFÖLD SZTÁRVILÁG
Fotó: RTL

A Sztárbox előző negyeddöntőjében hangzott el, hogy Kovács Kokó István 11 év után újra visszatér a szorítóba. Szujó Zoltán akkori bejelentéséből még nem derült ki, pontosan mit is értenek az ökölvívó visszatérése alatt, de most végre megtudhattuk, mi van készülőben. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Kokó István a Fókuszban ugyanis elmondta, úgy döntött, enged a csábításnak, és ezen a héten mérkőzésvezetőként lép a Sztárbox ringjébe.

Én leszek majd az ominózus Árpa–Bárdosi-mérkőzésnek a mérkőzésvezetője. A szupervizori és a kommentátori pozícióból most beugrom a szorítóba, és újra a régi, otthonos közegemben fogok egy mérkőzést levezetni– mondta a korábbi bokszoló, aki egyébként bíróként is profinak számít, nem ez lesz az első mérkőzés, amit levezényel.

– mondta a korábbi bokszoló, aki egyébként bíróként is profinak számít, nem ez lesz az első mérkőzés, amit levezényel.

Forrás: Index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük