Újraélesztették, járni tanították, feleslegesen megoperálták: az operáló orvos véleménye ellenére, Rózsa Benett sosem adta fel, bebizonyította, hogy igenis az orvostudomány tévedhet, azóta kiemelkedően teljesít a sportban

BELFÖLD EGÉSZSÉG Hírek itt és most SPORT
Rózsa Benett bemelegít a vereseny előtt

Újraélesztették, járni tanították, feleslegesen megoperálták: az operáló orvos véleménye ellenére, Rózsa Benett sosem adta fel, bebizonyította, hogy igenis az orvostudomány tévedhet, azóta kiemelkedően teljesít a sportban

Blikk: „Több akarat van benne, mint a többiekben együtt” – így beszélnek edzői Rózsa Benettről, arról a fiúról, akiről bár annak idején szinte lemondtak az orvosok, mégis sorra meghazudtolta már a régi szakvéleményeket.

  • Rózsa Benettet kis korában megoperálták, amiről később kiderült, hogy semmi szükség nem volt rá
  • Egy bostoni klinikán derült ki, hogy vére szinte csodaszernek számít
  • Beni azóta kiemelkedően teljesít a sportban, most úszásban nyert bronzérmet

Mint azt a Blikk is megírta, Beninél nem sokkal születése után jöttek elő a problémák: kicsit lassabban fejlődött, lassabban mozgott, mint kortársai. Koraszülöttként jött világra, így ezek a dolgok eleinte talán nem is nagyon voltak feltűnőek, egészen addig, amíg szülei végül elvitték orvoshoz. Ott aztán megállapították, hogy kisfejűségben, vagyis mikrokefáliában szenved, majd inkább azt mondták, koponyacsontosodási problémái vannak. A lényeg azonban ugyanaz volt: kimondták a verdiktet, hogy Benit műteni kell. A fiú nagyon nehezen épült fel az operációból, amit egy újabb követett volna, ha a szülők hagyják. Ők azonban inkább felkerestek egy bostoni klinikát, és szinte minden pénzüket rááldozták arra, hogy Benit megvizsgálhassák az amerikai orvosok. Mint kiderült, megérte: itt vált világossá, hogy a kisfiú egy olyan génmutációt hordoz, ami segítheti a kutatókat abban, hogy kidolgozzák a rák ellenszerét. Ezenfelül mellesleg azt is megállapították, hogy teljesen felesleges volt a fiút kitenni az operáció gyötrelmeinek, nem lett volna szükség a műtétre. Beni családja azóta is perben áll a kórházzal és az orvossal, az édesapa pedig nem győzi hangsúlyozni, évek óta értetlenül áll azelőtt, hogy az intézmény nem ismeri el hibáját.

Beni pedig azóta szép lassan kiskamasszá cseperedett és bár tudja, sok dologban nem veheti fel a versenyt egészséges társaival, ő mégsem adja fel a harcot. Sőt, talán jobban küzd, mint bárki más. A napokban bronzérmes lett a fogyatékkal élők számára rendezett országos diákolimpián, mellette pedig – hangozzák bármilyen hihetetlenül is –bokszedzésekre jár az egykori profi ökölvívó-világbajnokhoz, Kótai Mihályhoz.

Beni másik nagy szerelme az ökölvívás /blikk/ forrás

– Eredetileg azért kezdtük bokszedzésre vinni, mert sok olyan gyakorlatot csinálnak, ami fejleszti a finommotoros képességeket – mesélte a csodafiú édesapja. Rózsa László.

– Aztán egyszer csak közölte: ő is képes arra, mint a többiek, úgyhogy most már kesztyűzik, öklözik, csak arra kell vigyázni, hogy a fejét ne érje ütés.

Az egyik ilyen edzésen hangzott el az edzőtől a mostanra a családban szállóigévé vált mondat, hogy Beniben több az akarat, mint az összes emberben, aki a teremben van.

Azt az apuka csak halkan teszi hozzá, hogy lehet, az úszásban még tehetségesebb a fia, mint az ökölvívásban. Beni ugyanis kevesebb energiát tesz ebbe, mint a bokszba, hisz az iskola szervezésében jár úszni, de különösebben sosem készül rá, csak beugrik a medencébe és tempózik – mégis országos harmadik lett a versenyen.

– Itt azért nekünk, szülőknek kell erősnek lennünk, mert bizony nem számít, hogy korán kell kelni, nem engedhetünk: ha nincs kedve, akkor is menni kell az uszodába – mondta az apuka.

Forrás: Blikk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük