A hetedik gyanúsított letartóztatását indítványozta az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

Egy korábban pszichológusként, azután nevelőként alkalmazott nő letartóztatását kérte az ügyészség, akit kiskorú veszélyeztetésével, bántalmazással, könnyű testi sértéssel gyanúsítanak.Az elmúlt napokban hét főre emelkedett a Szőlő utcai javítóintézetben elkövetett bűncselekmények gyanúsítottjainak a száma. Pénteken a hetedik gyanúsított, egy korábban pszichológusként, azután nevelőként alkalmazott nő letartóztatását kérte az ügyészség, miután megítélésük szerint fennáll a lehetőség, hogy […]

Continue Reading

Gyalázatos botrány a Szőlő utcai ügyben: a megbízott igazgató is lemondott, miután olyan felvételek kerültek elő, amelyen üti-vágja az otthon lakóit – videó a cikkben

Szőlő utcai intézet: ütik vágják a gyermekeket… Ez υtóbbi megjegyzésével a megbízott igazgató valószíпűleg arra is célzott, hogy a volt politikυs Jυhász Péter hétfőп azt írta a Facebookoп: újabb videókat hoz пyilváпosságra a vezetőről. A volt politikυs már a hétvégéп is pυblikált egy videót, amibeп olyaп felvételek, állítások szerepeltek, amely Kovács-Bυпa túlkapásait vetik fel. Jυhász […]

Continue Reading

Fejek hullottak Óbudán a sikkasztási botrány után, amit igyekeztek csendben a szőnyeg alá söpörni? Mégis egy dolgozó mert beszélni, az igazság a cikkben?

Úgy értesültünk az egyik óbudai autóbuszgarázsban egy dolgozótól, hogy 20 millió forintot sikkasztott egy kollégája. Először Dr. Kiss László polgármestert vitték börtönbe Óbudán, mert korrupciós üggyel lett meggyanúsítva…Most megint Óbudán lehet egy korrupciós ügy csak most nem az önkormányzatban, hanem a helyi buszgarázsban? Van-e összefüggés a két eset között? Valószinűleg nincsen..csak érdekes, ami Óbudán történik […]

Continue Reading

Egy idegsebész tizenkét éves lánya lékelte meg egy beteg koponyáját

Testi sértés miatt indult eljárás az orvos és lánya ellen. Bíróság előtt kell felelnie Ausztriában annak az orvosnak, aki engedte, hogy tizenkét éves lánya lyukat fúrjon egy beteg koponyájába, műtét közben. A hihetetlen eset a Kronen Zeitung című osztrák lap beszámolója szerint 2024 januárjában történt a grazi LKH-Universitätsklinikum-ban (Stájerország). A lap azt írja, hogy az idegsebész becsempészte akkor tizenkét […]

Continue Reading

Egy fiúnak a nyelvével kellett cípőt tisztítania – Botrány egy általanos iskolában

Közeledett egy alapiskolás lányhoz az osztálytársa, előbbi barátja kegyetlen bosszút állt A felkavaró eset rámutat arra, milyen komoly következményei lehetnek a gyermeki agressziónak – nemcsak az áldozat, hanem az elkövetők életében is. Az eset előzménye, hogy egy alapiskolás lányhoz – feltételezhetően – nem megfelelő módon közeledett az egyik fiúosztálytárs. A lány erről nem a tanárait […]

Continue Reading

Döntött az ügyészség: vádat emelt Cseh Katalin botrányában

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Cseh Katalinék botrányaként elhíresült, több mint kétmilliárd forintos költségvetési csalási ügyben. A hét vádlott között szerepel Cseh Katalin családja cégének, a Pannónia Nyomda Kft.-nek egykori ügyvezetője is. Hét ember ellen emeltek vádat Cseh Katalinék európai uniós botrányaként elhíresült bűnügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben vádlott a Cseh család cégének, […]

Continue Reading

Egyre több a botrány a takarítónőből lett roma polgármester asszony körül

A legújabb ügy egy elvesztett bírósági per, amelyet a falu iskolájának egykori igazgatónője indított nyolc évvel ezelőtt. Janka Hanečáková igazgató három főiskolai végzettséggel rendelkezett és több sikeres projektet vezetett a településen, de a polgármester jogtalanul elbocsátotta őt. A volt igazgatónő számos fejlesztést vitt véghez az iskolában, és az ő nevéhez fűződik a roma gyerekek fejlesztésére […]

Continue Reading