Szív nélkül adta ki egy török kórház a nyaraláson meghalt anya testét

EGÉSZSÉG Hírek itt és most KÜLFÖLD

A két gyerekes angol család eleve összeomlott a tragédia miatt, aztán elképzelhetetlen dolog derült ki.

A Martin család április 27-én, vasárnap repült Törökországba, ám a 28 éves, portsmouth-i Beth Martin az anya nem sokkal azután rosszul lett, hogy férjével, Luke-kal és a két gyermekükkel leszálltak az isztambuli repülőtéren. Másnap bevitték a reptérhez közeli kórházba, ahol az intenzív osztályra került. A családtagjai szerint a mentősök nem adták tovább a kórházban, – amit pedig Luke közölt velük – hogy Beth penicillin érzékenységben szenved. Azt is állítják, hogy nem látogathatták Beth-et, akinek az állapota válságosra fordult, majd

-nem tájékoztatták őket időben még a haláláról sem.

Eközben a férjet rövid időre még mérgezéssel is gyanúsították a török ​​rendőrök – írta a Daily Mail.

„Két héttel ezelőtt a feleségemmel és két gyerekkel elindultunk családi nyaralásra Törökországba, de csak hárman jöttünk haza – írta Luke közösségi oldalán – Elvesztettem a feleségemet, a gyerekeim elvesztették az anyjukat, és elvesztettük a kirakós legnagyobb darabját a családunkban.”

Luke-nek a kórházban azt mondták, hogy a feleségét háromnegyed órán keresztül próbálták újra éleszteni, ehhez képest szerinte a halottasházban teljesen rendezett volt a frizurája, ami

Luke szerint arra utal, hogy nem is történt újraélesztés.

A férj közösségi oldalán azt is elpanaszolta, hogy Beth holttestét nekik négyen, egy zsákban kellett a kórházon átvinniük, miután közölték vele, hogy vagy elhamvasztják a holttestet, vagy 24 órán belül el kell vinniük. Mivel először több mint két hetet mondtak a holttest hazaszállítására, Luke rengeteget fizetett azért, hogy a feleségét ugyanazzal a járattal szállítsák haza, amivel őket is.

Barátaik most pénzt gyűjtenek a családnak.

GoFundMe oldalukon pedig arról is írtak, hogy

a brit boncoláson elképzelhetetlen dolgot vettek észre: Beth szívét eltávolították a török kórházban.

 Bár erre a török törvények elvileg lehetőséget adnak a hozzátartozók külön értesítése nélkül is, Martinék szkeptikusak a dologgal kapcsolatban.

„Nincs magyarázat. Nincs beleegyezés. Betörtek a testébe, majd ELVITTÉK a szívét” – írták.

A Daily Mail szerint Törökország az illegális szervkereskedelem egyik gócpontja, ahol több kórház is bukott már meg illegális szívátültetésekkel. Egy szív pedig akár 100 millió forintnyi török lírát érhet a feketepiacon – írja a Blikk.

Kép: Instagram

Forrás: nlc.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük