
Szegedi Balázs, a békéscsabai Fidesz vezetője közlekedési balesetet okozott Békéscsaba belvárosában, ugyanis májusban a piros jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol elütött egy keresztben szabályosan közlekedő kerékpárost. A Békés Vármegyei Főügyészség megerősítette a történteket, hozzátéve, hogy a felek közvetítői eljárásban rendezték az ügyet, vagyis nagy valószínűséggel pénzbeli jóvátétel történt.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Békés Vármegyei Főügyészség is megerősítette a Magyar Narancs információit, miszerint Szegedi Balázs fideszes politikus, a párt békéscsabai szervezetének vezetője súlyos balesetet okozott. Ám azt is hozzátették, hogy a terhelt és a sértett „közvetítői eljárásban” megegyezett, vagyis pénzbeli jóvátételre került sor. Ez pedig azt jelenti, hogy ez ügyben a büntethetőség megszűnt a kormánypárti politikus számára.
„A terhelt 2024. május 6-án, az esti órákban a tulajdonát képező személygépkocsit vezetve közlekedett Békéscsaba lakott területén, a Szarvasi úton. Haladása során a Szarvasi út 73. szám előtti útszakaszon a forgalomirányító fényjelző készülék piros (tilos) jelzését figyelmen kívül hagyta, és elütötte a neki jobbról balra, az utat keresztező kerékpárúton elektromos kerékpárral közlekedő nőt, aki a baleset során 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett” – közölte a Békés Vármegyei Főügyészség a portál megkeresésére.
Hozzátették azt is, hogy mindkettőjük kezdeményezéséra a Gyulai Járási Ügyészség augusztus 5-én a büntetőügy hat hónapra való felfüggesztését rendelte el, illetve azt, hogy az ügyet közvetítői eljárásban rendezzék.
Az ügyhöz hozzátették, hogy Szegedi Balázs büntetlen előéletű, közlekedési bűncselekmény miatt korábban eljárás nem indult ellene. Ennek némileg ellentmond a portál azon információja, hogy Szegedi már két évvel ezelőtt is szabálytalankodott, ám erre az információra a főügyészség érdemben nem válaszolt.
Forrás: index