
Egyetlen ütés, egy pillanatnyi indulat és egy fiatal férfi élete örökre véget ért a budapesti éjszakában. A Morrisons 2-ben történt tragédia nemcsak a szórakozóhely törzsvendégeit, hanem az egész országot megrázta. Most újabb döbbenetes részletek derültek ki a végzetes estéről.
Sokkoló részletek láttak napvilágot a Morrisons 2-ben történt halálos támadásról. A november végi éjszakán egy teljesen hétköznapinak induló szórakozás végződött tragédiával, amikor a 28 éves Gábor egyetlen ökölcsapás következtében vesztette életét. Esélye sem volt a túlélésre – írta a Blikk.

A támadás minden előjel nélkül történt.
Szemtanúk szerint rövid szóváltás után A. László hatalmas erővel ütötte meg áldozatát a Morrisons zsúfolt táncterén. Gábor azonnal összeesett, elvesztette az eszméletét, és hiába érkezett gyorsan az orvosi segítség, az életét már nem tudták megmenteni.A Morrisons biztonsági kamerái mindent rögzítettekA felvételek alapján a hatóságok arra jutottak, hogy az ütés olyan erejű volt, hogy Gábor nyakcsigolyája eltört és megsérült az agyi vérellátást biztosító ér is. A halál nem a földre zuhanás, hanem maga az ökölcsapás következménye volt. Nem véletlen, hogy az ügy megítélése is megváltozott.
Az eredeti halált okozó testi sértés gyanúját emberölésre minősítették át és a Fővárosi Főügyészség már ennek megfelelően indítványozta a támadó letartóztatását.
Az ügy egyik legmegdöbbentőbb fordulata, hogy a támadó közösségi oldalán évekkel korábban egy erőszakos filmjelenetet osztott meg. A képsorokon egy földön fekvő, leütött férfi látható kísértetiesen hasonló testhelyzetben, ahogyan később Gábor feküdt a Morrisons padlóján.
Sokkoló részletek: nem a földre esés, hanem az ütés ölte meg Gábort a Morrisons előtt
Egyetlen ütés, egy pillanatnyi indulat és egy fiatal férfi élete örökre véget ért a budapesti éjszakában. A Morrisons 2-ben történt tragédia nemcsak a szórakozóhely törzsvendégeit, hanem az egész országot megrázta. Most újabb döbbenetes részletek derültek ki a végzetes estéről.
Morrisonsemberöléskameranyomozásgyilkosságfőügyészségtragédia
Sokkoló részletek láttak napvilágot a Morrisons 2-ben történt halálos támadásról. A november végi éjszakán egy teljesen hétköznapinak induló szórakozás végződött tragédiával, amikor a 28 éves Gábor egyetlen ökölcsapás következtében vesztette életét. Esélye sem volt a túlélésre – írta a Blikk.

Fotó: Bors
A támadás minden előjel nélkül történt. Szemtanúk szerint rövid szóváltás után A. László hatalmas erővel ütötte meg áldozatát a Morrisons zsúfolt táncterén. Gábor azonnal összeesett, elvesztette az eszméletét, és hiába érkezett gyorsan az orvosi segítség, az életét már nem tudták megmenteni.
A Morrisons biztonsági kamerái mindent rögzítettek
A felvételek alapján a hatóságok arra jutottak, hogy az ütés olyan erejű volt, hogy Gábor nyakcsigolyája eltört és megsérült az agyi vérellátást biztosító ér is. A halál nem a földre zuhanás, hanem maga az ökölcsapás következménye volt. Nem véletlen, hogy az ügy megítélése is megváltozott. Az eredeti halált okozó testi sértés gyanúját emberölésre minősítették át és a Fővárosi Főügyészség már ennek megfelelően indítványozta a támadó letartóztatását.
Az ügy egyik legmegdöbbentőbb fordulata, hogy a támadó közösségi oldalán évekkel korábban egy erőszakos filmjelenetet osztott meg. A képsorokon egy földön fekvő, leütött férfi látható kísértetiesen hasonló testhelyzetben, ahogyan később Gábor feküdt a Morrisons padlóján.
Egy nő miatt robbant ki a konfliktus?
A gyanúsított vallomása szerint az este folyamán egy fiatal nőhöz lépett oda, akinek állítása szerint megsérült a lába. Beszélgetni kezdtek, majd A. László közölte, hogy egyedülálló. A hatóságok szerint ebből alakulhatott ki feszültség közte és Gábor között, aki a nő társaságában volt.
Hogy pontosan mi hangzott el és mi vezetett a végzetes ütésekhez, azt a nyomozás hivatott tisztázni. Az viszont biztos, hogy a konfliktus pillanatok alatt fajult erőszakba. Gábor családja összetört. Édesapja korábban úgy nyilatkozott, hogy fia segíteni próbált, nem provokált senkit. Dolgos, jószívű fiatalemberként emlékeznek rá, aki mindig ott volt a családtagjai és barátai mellett.
A gyász mellett azonban harc is zajlik. A család minden erejével azon van, hogy az igazságszolgáltatás valóban kimondja a végső szót a Morrisonsban történtek ügyében. Közben az interneten megjelent kegyeletsértő kommentek tovább mélyítik a fájdalmat.A Morrisons árnyéka hosszú ideig velünk marad
A tragédia óta a Morrisons neve sokak számára már nem csak a bulizást és az éjszakai életet jelenti, hanem egy olyan helyszínt is, ahol egyetlen ütés elég volt ahhoz, hogy egy fiatal élet örökre véget érjen. Az ügy folytatódik, a felvételek és szakértői vélemények döntő szerepet játszanak majd.
Forrás : origo. hu
