
Novemberben 10-ből 7 vonat volt pontos – írja Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. A MÁV havi jelentése szerint a vonatok 72,6 százaléka késett kevesebb, mint 6 percet, vagyis ért be ennyivel később a végállomásra. Októberben ez az arány még 74,4 százalék volt.
Hegyi Zsolt szerint a romló adatok mögött az áll, hogy
,, a magyar vasútvonalak olyannyira szoros kölcsönhatásban vannak egymással, hogy ha csupán három-négy érzékeny ponton egyszerre, egymással párhuzamosan történik valamilyen természeti vagy műszaki haváriahelyzet, akkor az már az egész ország vasúti közlekedését képes negatívan befolyásolni.
A cég vezetője szerint akár egyetlen nap is képes egy teljes hónap menetrendszerűségi adatait lerontani. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a legérzékenyebb hálózatipontok megerősítése, illetve a rendkívüli helyzetek mostaninál hatékonyabb, összehangoltabb kezelése rövid időn belül ellenállóbbá, üzembiztosabbá teheti a magyarországi vasúti közlekedést.
A novemberi riport szerint
67,6 ezer vonat késett 6 percnél kevesebbet,17,5 ezer 6-15 percet,5,6 ezer 16-30 percet,1900 31-60 percet,445 61-120 percetés 80 darab több mint két órát
A legrosszabb a helyzet továbbra is a Székesfehérvár-Szombathely vonalon, ahol a járművek 43,2 százaléka volt pontos.
Címlapkép forrása: Portfolio
Forrás:portfolio.hu