Mutatjuk, miért lehet veszélyes a teafogyasztás
Új kutatási eredmények igazolják, hogy a polimer alapú, kereskedelmi forgalomban kapható teafilterek óriási mennyiségű mikroműanyagot és nanoműanyagot bocsátanak ki. A teafilter használata során felszabaduló részecskék ráadásul képesek az emberi bélsejteken keresztül felszívódni, majd a véráramba jutva szétszóródnak a szervezetben.
A teafilter széles körben használt élelmiszer-csomagoló eszköz, amelyről eddig is sejtették, hogy mikro- és nanoműanyag-részecskéket bocsáthat ki. Most azonban a Barcelonai Autonóm Egyetem (UAB) kutatói részletes vizsgálatokkal igazolták, milyen hatalmas mennyiségű, emberi szervezetre potenciálisan ártalmas mikroműanyag- és nanoműanyag-szemcse kerülhet a forró italba a polimer alapú teafilterekből. Ezek a részecskék a bélsejteken keresztül felszívódhatnak, és akár el is érhetik a véráramot, így az egész testben szétszóródhatnak.
a műanyagdarabkák a csomagolt ételekből, italokból belégzés vagy lenyelés útján könnyen a szervezetbe juthatnak.
A UAB Mutagenesis Kutatócsoportja ezért többféle kereskedelmi forgalomban kapható teafiltert vizsgált, és meghatározta, hogy azok mennyi mikroműanyagot és nanoműanyagot képesek kibocsátani főzés során.
A teafilterek nagy mennyiségű műanyagrészecskét bocsátanak ki
A kutatók kimutatták, hogy különböző polimerek – például a nylon-6, a polipropilén és a cellulóz – eltérő mennyiségben oldódnak ki a teafilterből. A vizsgálat szerint, ha teafőzésre használták ezeket a filtereket,
a polipropilén körülbelül 1,2 milliárd apró részecskét bocsátott ki milliliterenként, átlagosan 136,7 nanométeres méretben;
a cellulóz mintegy 135 millió részecskét adott le milliliterenként, átlagosan 244 nanométeres nagysággal;
míg a nylon-6 8,18 millió ilyen parányi szemcsét engedett a főzetbe milliliterenként, átlagosan 138,4 nanométeres mérettel.
A különböző anyagösszetevők és méretek azonosítására a kutatók olyan modern analitikai módszereket alkalmaztak, mint például pásztázó elektronmikroszkópia (SEM), transzmissziós elektronmikroszkópia (TEM), infravörös spektroszkópia (ATR-FTIR), dinamikus fényszórás (DLS), lézer-Doppler sebességmérés (LDV), valamint nanopartikulum-nyomkövető analízis (NTA).
Ezek a korszerű eszközök lehetővé tették, hogy a szakemberek pontos képet kapjanak a felszabaduló műanyagok méretéről, alakjáról és kémiai összetételéről.
A bélsejtekbe is bejutnak
A vizsgálat másik fontos eredménye, hogy a laborban megfestett műanyagrészecskék képesek voltak behatolni az emberi bélrendszert modellező sejtekbe, méghozzá különböző mértékben. A legnagyobb mértékben azok a sejtek szívták fel a műanyagdarabkákat, amelyek nyálkát termelnek – ráadásul a műanyagrészecskék eljutottak a sejtmagba is, ahol a genetikai anyag található.
Ez arra utal, hogy a bélnyálka kulcsszerepet játszhat abban, mennyire tudnak felszívódni ezek a szennyező anyagok, és rávilágít a további kutatások fontosságára, amelyek a hosszan tartó kitettség egészségügyi hatásait kívánják feltérképezni.
Biztonság és szabályozás
A kutatók hangsúlyozzák, hogy rendkívül fontos lenne egységes, szabványosított módszereket kidolgozni a mikroműanyag- és nanoműanyag-szennyezés kimutatására és értékelésére. A plastic food contact materials (PFCM) – vagyis az élelmiszerekkel érintkező műanyagok – egyre nagyobb teret hódítanak, ami tovább növeli a kitettséget. Épp ezért kulcsfontosságú, hogy az élelmiszer-biztonsági előírásokat és a műanyag-felhasználást szabályozó intézkedéseket szigorítsák, csökkentve a fogyasztókra leselkedő egészségügyi kockázatokat. A kutatás arra figyelmeztet, hogy mindenképpen szükséges átgondolni a műanyagok körültekintő használatát, különösen az élelmiszerek csomagolásában és feldolgozásában, hiszen a természeti és egészségügyi következmények kihatnak a jelen és a jövő generációira egyaránt.
Forrás: origo.hu