„A villám igenis csaphat ugyanoda, akár többször is” – Szidi Marastoni megrázó története mindenkit elgondolkodtat. A túlélésért folytatott harcon át, a sztrókon és kisfia agydaganatán keresztül, nincs nyugalom. Most kiderült, kislánya autista. Utcán találta magát, a három gyerekes anyuka.
Vannak családok, akiket a legközelebbi hozzátartozóik árulása romba döntött. Egy háromgyermekes édesanya, Szidi Marastoni története az emberi kitartás határairól mesél. Az édesanya még akkor sem adta fel, amikor hirtelen, egyik napról a másikra, az utcán találta magát. Korábban írtunk már Szidi megrendítő harcáról, amit agydaganatban szenvedő kisfia gyógyulásért vív. Most újabb részleteket osztott meg velünk életének pokoljárásáról, hogyan került az utcára, hogyan verték át azok, akikben vakon megbízott, hogyan omlott össze testileg is – szó szerint – egy sztrók következtében, és hogyan derült ki közben, hogy kislánya autizmusban érintett.
„Egyik napról a másikra az utcán találtuk magunkat”
Szidi története élő bizonyítéka annak, hogy az anyai erő, a szeretet és a hit képes akkor is segíteni, amikor a világ már régen hátat fordított.
A Covid alatt két sztrókot kaptam, az egyiket idegi alapon, mert a férjem apja megkeserítette az életünket. Mi Érdről költöztünk Kisnyárádra, ahol egy telken két ház volt. A nagyobbikban mi laktunk, a kisebbikben a párom apja, aki egy alkoholista nő miatt eladta a fejünk felől a házat. Se szó, se beszéd, az utcára kerültünk egy szempillantás alatt, a három gyerkőccel. Azóta albérletben élünk, ennek lassan négy éve
– meséli Szidi aki nem csak a sztrókkal, élete tragédiájával és csalódásával küzdött. Kisfiáról, Bálintról akkor derült ki, hogy agydaganatban szenved.
Nincs magyarázat arra a sok fájdalomra, amit átéltünk. A férjem apjának új párja csalt ki minket a házunkból, az a nő, akiről Baján már mindenki tudja, hogy idős, kiszolgáltatott alkoholistákat szemel ki magának. Ő maga is alkoholista, és számító ember, aki pontosan tudja, mit akar: vagyont és hatalmat, bármi áron. Amikor megéreztem, hogy mire készül, annyira lesújtott a tehetetlenség, hogy sztrókot kaptam. A nőnek valahogy sikerült magához édesgetnie a férjem apját, és kiforgatnia őt a mindenéből. Már akkor beszélték többen, hogy az a terve, hogy utcára tegyen minket. Hiába mondtam a férjemnek, nem hitt nekem. Azt válaszolta: „Az én apám soha nem tenné ezt velünk. ” De az élet sajnos, mást bizonyított. Egy napon a nő egyszerűen besétált a házunkba, és közölte: „Ez most már az én tulajdonom, bármikor jöhetek.” Kértem, hogy mutasson valami hivatalos papírt. Rámutatott a kilakoltatási papírra, hogy adott egymillió forintot a férjem apjának. Nem hiszem, hogy a férjem apja kapott bármi pénzt is. Aztán őt is kiszorították, már csak a nyári konyhában húzhatta meg magát, míg végül onnan is el kellett menekülnie. Többé nem hallottunk róla. A fiammal a kórházban Pécsett láttam, hogy ő is bent van mert súlyos beteg lett, lefogyott. Ott volt, de nem mert a szemünkbe nézni. Pár hónapja meghalt, talán ezekbe a dolgokba halt bele…
– meséli Szidi Marastoni, aki két sérült gyermek anyukája.
Szidi jelenleg is albérletben él családjával, de az állandó fenyegetettség, hogy „bármikor kitehetik őket”, továbbra is ott lebeg a fejük felett. A stressz és az idegi megterhelés nem múlt el következmények nélkül.
Az első sztrókomat a feszültség váltotta ki. A második sztrókom csak úgy jött, majd később kiderült, hogy genetikai oka van a véralvadási zavaromnak. A gyors felismerésnek köszönhetően nem lett súlyos, maradandó károsodásom. A jobb kezem gyengébb, romlott a látásom, hamar elfáradok, és fényérzékeny a szemem, de hálát adok az égnek, hogy ennyivel megúsztam!
– teszi hozzá az édesanya.
A bizonytalanság, a kilátástalanság, az elárultság érzése mind-mind komoly testi tünetekhez vezettek.
Szeretnék a gyerekeknek egy biztos hátteret, lakhatást, ahol nem kell rettegnünk, hogy mikor raknak ki minket megint. Ez nagyon fontos lenen Bálint és Ramóna gyógyulása miatt
– meséli Szidi.
Támogatási lehetőség:
írja a Bors