
Mérgező medúza keveredett Spanyolország egyik strandjára. A kolóniát múlt pénteken találták meg, és egy arra járó ember el is temette a homokba a rendkívül mérgező portugál gályát, amelyet később a vízimentők ástak ki.
A Baleár-szigetek legészakkeletibb szigetére, Menorcára sodródott a portugál a gálya, amelyet a Cala en Porter strandon találtak meg. A tízezer lakosú Alaior községben lévő területet lezárták, és értesítették a hatóságokat.
A Bild beszámolója szerint a kolóniát múlt pénteken találta meg egy arra járó ember a stradon, a homokba temette, majd a vízimentők ásták ki a látogatót. A színes, körülbelül tizenöt centiméter hosszú portugál gálya a tengerből bukkant elő. Először a homokban tartották nedvesen az élőlényt, majd később egy vödör vízbe helyezték.
A portugál gálya valójában nem is medúza, hanem telepes hidraállat (Physalia physalis), amely négy különböző fajtájú élőlényből álló kolónia. Erős mérget tartalmaz, csípése nagyon fájdalmas, és emberrel is képez végezni. Élénk színekben pompáznak – kék, lila, rózsaszín – és ez a feltűnő megjelenés jelzi a veszélyt az emberek számára.
Már több alkalommal is megjelent a Baleár-szigeteken, de szerencsére nem bírja a Földközi-tenger meleg vizét, így általában hamar eltűnik onnan.
https://x.com/CopeMenorca/status/1931017487648244099?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1931017487648244099%7Ctwgr%5E600ca3e5d6d6a5d80163a8f283616fc987798b03%7Ctwcon%5Es1_c10&ref_url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fkulfold%2F2025%2F06%2F15%2Fmeduza-spanyolorszag-sziget-veszely-strand%2F
Forrás: index.hu