
Megtalálták az Air India Ahmadábádban szerencsétlenül járt 171-es járatának második feketedobozát is, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készüléket – közölte vasárnap késő este P. K. Mishra, Narendra Modi indiai miniszterelnök főtitkára hivatalos nyilatkozatában.
India szövetségi polgári légiközlekedési minisztere, Ram Mohan Naidu Kinjarapu közölte, hogy az első feketedobozt, a repülési adatrögzítőt pénteken, június 13-án találták meg. Tájékoztatása szerint a baleset kivizsgálásának jelentése három hónapon belül készül el.
A Hindu lap szerint a feketedobozok adatainak letöltése és elemzése négy-öt napig is eltarthat. Már több nemzetközi nyomozó hatóság képviselői is megérkeztek Ahmadábádba, hogy segítsenek az indiai repülőgép-baleseti nyomozó hatóságnak (AAIB) a baleset kivizsgálásában.
A Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgép csütörtökön 242 utassal és személyzettel a fedélzetén Ahmadábádból a londoni Gatwick repülőtérre tartott, de közvetlenül a felszállás után balesetet szenvedett. A balesetben legalább 279 ember életét vesztette. A fedélzeten tartózkodók mellett legalább 38 ember halt meg a földön, amikor a repülőgép egy lakóövezetbe zuhant.
A baleset oka egyelőre tisztázatlan. A nyomozók a repülési adatrögzítők kiértékeléséből remélnek eredményeket. Az indiai repülőgép-balesetek kivizsgálásával foglalkozó hatóság (AAIB) alapos vizsgálatot indított – közölte Modi tanácsadója, P. K. Mishra. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) is vizsgálja a balesetet.
Forrás: telex.hu