
Kedd délután ismét illegális határátlépőket tartóztattak fel Ásotthalom térségében. Köztük két oroszt.
Az elfogott határsértő migránsok közül öten Nigerből, egy pedig Marokkóból érkezett – tájékoztatták szerkesztőségünket a helyi rendvédelmi szervek. A csoport legalább három tagjának azonban sikerült eltűnnie a sűrű, kizöldült erdőségben, így jelenleg is tart a kutatás utánuk. A határsértőket az ásotthalmi mezőőrség, a szolgálatban lévő határvadász és határrendész, valamint a Községi Polgárőrség munkatársai közösen tartóztatták fel a déli órákban.
Határsértőket fogtak el
A helyszíni beszámolók szerint a határ közelében tevékenykedő járőrök azonnal reagáltak a mozgásra, és rövid üldözést követően sikerült feltartóztatniuk a csoport jelentős részét. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy a most elfogottak csak egy nagyobb migrációs hullám első jelei lehetnek. Egy nemrégiben nyilvánosságra került afrikai felmérés szerint a kontinensen élő fiatalok többsége komolyan fontolgatja, hogy Európába indul a biztosabb megélhetés reményében. A szakértők attól tartanak, hogy a klímaváltozás, a politikai instabilitás és a gazdasági nehézségek a közeljövőben egyre többeket késztetnek majd hasonló lépésekre. – Csak remélni tudjuk, hogy a mai eset nem annak a sokat emlegetett, nagyobb migrációs áradatnak az előjele, amelyet a kutatók és döntéshozók már egy ideje előrevetítenek – fogalmazott egy helyi illetékes. Nem ez volt az egyetlen határátlépési kísérlet kedden. Két orosz állampolgárt is feltartóztattak a térségben, akik szintén illegálisan próbáltak meg bejutni Magyarország területére. A rendvédelmi szervek megerősítették: továbbra is kiemelt figyelemmel kísérik a határ menti területeket, és minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek a határbiztonság fenntartása érdekében.