Megjelent a Magyar Közlönyben az árrésstopról kedden bejelentett kormányrendelet, ami 30 alapélelmiszernél határozza meg a fogyasztói árat: eszerint az élelmiszerboltok a párizsitól és krumplitól a liszten, cukron át a csirkehúsokig ezeknél legfeljebb tíz százalékos árrést alkalmazhatnak

Hírek itt és most
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Mint azonban a Portfolio is írja, a rendelet szövege szerint ez az intézkedés csak az egymilliárd forintos éves árbevételű boltokra, üzletekre vonatkozik, azokra, amelyek regisztrált főtevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmet végzik. Ez azt jelenti, hogy a kisebb boltok most is kiesnek ebből a körből, akárcsak a korábbi ársapkás intézkedéseknél – náluk továbbra is marad a szabad árképzés.

A rendelet március 17-én lép életbe, és elvileg május végéig marad hatályban.

A részletes szabályokból az is kiderül, hogy a húsoknál az árszabályozás a friss áru mellett a fagyasztott termékekre is vonatkozik, és a csirkénél a csontos, a bőrös, a filézett, darabolt, szeletelt vagy darált húsokra is, csomagolás nélkül és csomagoltra egyaránt. A tejtermékeknél a laktózmentes változatoknál is él az árrésstop.

A megnevezett termékeket a 2024-es évben értékesített átlagos napi mennyiség szintjén folyamatosan elérhetővé kell tennie a boltoknak. Az árrés megsértése esetén termékkategóriánként öt millió forint bírságot kaphatnak az üzletek, ismételt elkövetésnél a bírság összege duplázódik, és azt akár naponta többször is kiszabhatják. Ahol áruhiány lép fel vagy a bolt túl sok saját márkás áruval pótolja a hiányt, ott 500 ezer és 2 millió forint közötti bírság érkezhet.

Forrás: 444

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük