Magyar Péter Kovács Gergellyel egyeztetett, egyetértettek az örök élet és az ingyensör fontosságában

BELFÖLD MAGYAR POLITIKA POLITIKA

Magyar Péter Kovács Gergellyel egyeztetett, egyetértettek az örök élet és az ingyensör fontosságában, írja a telex.hu

Vasárnap este Kovács Gergellyel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökével egyeztetett Budapest jövőbeni működéséről Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, erről Magyar egy hétfői Facebook-bejegyzésben számolt be.

„Elnök úrral egyetértettünk az örök élet és az ingyen sör fontosságában, valamint abban is, hogy az országnak és a településeknek is jót tenne, ha a Fidesz-DK szövetség a jövőben az ellenzéki térfélen tudna még inkább kiteljesedni és erősödni:)” – írta Magyar.

Magyar Péter augusztus 9-én Vitézy Dáviddal egyeztetett. Az informális találkozóról sok részlet nem derült ki, csak annyi, hogy Vitézyvel egyetértettek abban, „a mutyik megszüntetéséhez elengedhetetlen, hogy a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó összes cég vezetését nyílt, transzparens pályázaton válasszák ki”.

Előzőleg Karácsony Gergely főpolgármesterrel ült le Magyar, ekkor a Telexnek azt mondta, a főpolgármesterrel Budapest jelenlegi helyzetéről és jövőjéről egyeztettek. Már akkor azt mondta, hogy minden frakcióval akar beszélni, „mert ez a budapestiek érdeke”. Így megkereste Szentkirályi Alexandrát is, ő azonban nem volt hajlandó leülni a vele. A Fidesz korábbi főpolgármester-jelöltje ezt azzal magyarázta, hogy Gyurcsány.

„Nem lehet szó együttműködésről a Magyar Péter vezette Tisza Párt és a Fidesz fővárosi frakciója közt, mert az utóbbi nem működik együtt és nem egyeztet azokkal, akik Gyurcsány Ferenc jelöltjét támogatják”, írta Szentkirályi.

Magyar most azt írja, hogy a listavezetőkkel még a nyár folyamán folytatják az egyeztetést, a főváros működőképessége érdekében.

https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/8553649031336136?ref=embed_post

Forrás: telex.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük