Levágatta a szerelme fejét, így állt bosszút a gyönyörű hercegnő

BELFÖLD Hírek itt és most SZÓRAKOZÁS
Forrás: index.hu

A Nemzeti Színház Diana Dobreva rendezésében, a 12. MITEM keretében játssza Oscar Wilde egyfelvonásos tragédiáját, a Salomét. A bolgár rendezőnő szerint az előadás nem egy megszokott repertoárdarab, hanem sajátos küldetéssel bíró alkotás, amely „arra emlékezteti az embereket, hogy a szeretet erősebb a halálnál, és hogy a szeretet Isten nélkül nem lehetséges”.

Oscar Wilde ír költő és drámaíró 1893-ban alkotta meg a Bibliából ismert történet színpadi változatát, amelyet eredetileg francia nyelven publikált. A darabot 1896-ban mutatták be Párizsban, de a briteknél sokáig nem kerülhetett színpadra, mivel a bibliai alakok ábrázolását a korabeli cenzúra nem engedélyezte. A bemutatóra 1931-ig kellett várni, Wilde műve azonban bejárta Európát. Richard Strauss 1905-ben operát írt belőle, és több filmes feldolgozás is készült a darabból.

A „nemzetis” Salome is a jól ismert bibliai történetet dolgozza fel: Salome, a fiatal zsidó hercegnő végzetes vonzalmat érez Jochanán, azaz Keresztelő Szent János iránt, a próféta azonban visszautasítja a nőt, ami bosszúvágyat szül, Jochanán feje pedig egy ezüsttálcán végzi. 

Érzéki, mégis szent

Ez a rövid, de rendkívül intenzív darab „egyszerűen remekmű” – fogalmazott egykor Ábrányi Emil költő. A Salome tömör mű, ennek ellenére tökéletesen érzékelteti a kor feszültségeit, az érzékiség és a legszentebb lemondás kontrasztját.

Diana Dobreva szerint

Salome olyan világról mesél, amely még nem érett meg az Örömhír befogadására. Egy világ, amely elutasítja a hírnököt, mielőtt felismerné az üzenetet.

Tabajdi Anna Saloméja ártatlan, de tudatos hős. Szinte még kislány, de már érett nőként kommunikál, és adja a világ tudtára, hogy mit akar. Konkrét elképzelései vannak az életről, vágyairól és érzéseiről, legalábbis úgy tűnik. A háttérben zajló anyai befolyást fontos szem előtt tartani… Tabajdi hihetően játssza el Salome karakterét, és bár kevés szövege van, kimért mozdulatai magukért beszélnek. 

Részlet a Salome c. darabbólFotó: Nemzeti Színház / Facebook

Szűcs Nelli játssza Heródiást, Salome anyját, aki egy önző, parázna asszonyként jelenik meg, holott ennél sokkal komplexebb karakter: a hősszerelmes nő megformálásából ebben a darabban hiányzik a gyengéd érzékiség, inkább a túlfűtött érzelmek dominálnak. Bár a nézők látják és érzik, hogy Heródiás halálosan szerelmes, nem tudunk együttérezni a karakterével, aki mindenkit elmar maga mellől.

Így készült

Diana Dobreva színpadi változata bibliai idézetek és Alekszander Szekulov írásainak felhasználásával készült. A magyar szöveget Szini Gyula és Kosztolányi Dezső fordításának figyelembevételével írta Kozma András.

A Berettyán Sándor által megformált Jochanán nem sok vizet zavar, csakúgy, mint a testvére, Berettyán Nándor Narrabothja, az ifjú szíriai karaktere sem. Szerepük – főleg Jochanáné – létfontosságú a darabban, de inkább szobrok, semmint élő emberek jutnak róluk az eszünkbe. Persze Jochanán karakterének pont ilyennek kell lennie: egy misztikus, már-már emberfeletti lénynek, aki szimpla jelenlétével elbűvöli a halandót.

A Heródes Antipászt, a zsidó fejedelmet (és tetrarchát) Trill Zsolt formálja meg, akinek talán a legtöbb szöveg és szerep jut az előadásban, és szinte végig ordít. Nem hangosan beszél, hanem ordít, ami egy idő után már borzasztóan idegőrlő, és a zenei elemek sem elegek ahhoz, hogy elnyomják az erőltetett kiabálást. A karakter kettős érzéseket vált ki belőlünk: hol kegyetlen és erőszakos alak, hol pedig egy szánni való, gyáva uralkodó. Kétség sem fér hozzá, hogy Trill egy összetett tetrarchát ad a közönségnek.

Részlet a Salome c. darabbólFotó: Nemzeti Színház / Facebook

Mellettük zsidó férfiak, táncosnők, őrök és a hóhér is fel-feltűnik, akik csillogó szettjeikben, elegánsan ellensúlyozzák a sötét színpadot, amely majdnem két órán keresztül ad helyet a történéseknek.

Ami a látványvilágot illeti, a szereplők nem a bibliai korból való alakok:

modern, napjainkban hordott ruhákat viselnek (jelmeztervező: Marina Rajtcsinova), a kortalan hatást pedig a térhasználat is erősíti. Az erőteljes vizuális és fényhatásokkal operáló térben (amelyet egyszer sem rendeznek át, legfeljebb egy-két kiegészítő elemet adnak hozzá) multimédiás üzenetek és bibliai szövegek jelennek meg, ezzel is közérthetőbbé téve mind a történetet, mind a befogadást.

A darab egyetlen felvonás, és végig a tömörségre törekszik: az egyszerű színpadkép (díszlettervező: Mira Kalanova)  és a könnyen követhető narráció is ezt igazolja. A történet végig érthető, nincsenek benne felesleges epizódok, ugyanakkor sok megdöbbentő jelenet, azaz „wow-faktor” is van benne, amikor a közönség hangosan ledöbben vagy elcsodálkozik a történet brutalitásán.

Sajnos az is igaz, hogy egyes jelenetek rétestészta-hosszúságúra nyújtott, dialógusszinten ismétlődő részek, amelyek idővel unalmassá válnak, ezeket érdemesebb lett volna kicsit összerántani. Az előadás ugyanakkor hozza, amit elvártunk tőle: az időhúzós jeleneteket leszámítva lényegre törő, vizuálisan érdekes és alapvetően izgalmas darab.

(Borítókép: Salome c. előadás. Fotó: Nemzeti Színház / Facebook)

Forrás: https://index.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük