
Egy dél-koreai nő állítása szerint csak „csínytevésből” húzta le munkatársa nadrágját, ám mivel az alsónemű is jött vele, ráadásul mások szeme láttára történt az eset, komoly következményei lettek. A magas pénzbüntetésen felül a nőnek szexuáliserőszak-megelőzési oktatásra kell járnia.
Egy dél-koreai bíróság szexuális visszaélés miatt pénzbírsággal sújtott egy nőt, miután kollégák szeme láttára véletlenül lehúzta egy munkatársa nadrágját – és alsóneműjét – jelentette a helyi média. A 2,8 millió won (csaknem 740 ezer forint) bírságon felül az 50-es éveiben járó nőt nyolc óra szexuáliserőszak-megelőzési oktatás elvégzésére is kötelezték – számolt be a BBC.
Az eset állítólag tavaly októberben történt az északkeleti Kangvon tartomány egyik éttermi konyháján. A Csuncseon kerületi bíróság szombati ítéletében elutasította a nő állítását, miszerint a 20-as éveiben járó kollégája megtréfálásának szánta a dolgot. A bíróság azt mondta, hogy figyelembe veszi azt a tényt, hogy nem volt büntetett előéletű, és megbánást tanúsított. A bíró szerint letérdelt, hogy bocsánatot kérjen a férfitól és a szüleitől.
Úgy tűnik, mintha túl szigorúan büntettek volna egy egyszerű csínyt
– áll az egyik kommentárban a Csosun Daily napilapnak az esetről szóló beszámolója alatt.
Egy másik olvasó azonban úgy érvelt, hogy „a bírság egyáltalán nem túlzott. Miért játszanak ilyen csínyt? Szerintetek ez csínytevésnek tűnik?” Valaki nadrágjának lehúzása, amibe beletartozhat a fehérnemű is – a „pantsing” vagy „debagging”, ahogyan ezt nevezik –, gyakran általános tréfának számít annak ellenére, hogy a kritikák szerint ez a zaklatás egyik formája.
Dél-Koreában a „pantsing”-et régóta használják a varietéműsorokban és a valóságshow-kban. Viszont az emberek bajba kerültek már emiatt. 2019-ben a rövidpályás gyorskorcsolya dél-koreai olimpiai bajnokát, Lim Hjo-dzsunt egy évre felfüggesztették, miután a többi női korcsolyázó előtt lehúzta egy férfi csapattársa nadrágját. 2021-ben pedig Észak-Jeolla tartományban általános iskolás diákok egy csoportja ellen indult nyomozás, mert egy játszótéren zaklattak egy fiatalabb fiút.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az Egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.
Forrás: index.hu