Kiszivárgott a súlyos ügybe keveredett óbudai polgármester kihallgatási jegyzőkönyve

BELFÖLD BŰNÜGY MAGYAR POLITIKA
Kép forrása: Magyar Nemzet

Nyilvánosságra kerültek részletek abból a kihallgatási jegyzőkönyvből, amelyben felsorolják, hogy pontosan milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják Kiss László III. kerületi polgármestert. A DK-s politikus viszont azt állítja, hogy nem követett el bűncselekményt, és politikai okokat lát az eljárás mögött.

A  hvg.hu-hoz eljutott dokumentum szerint az ügyészség azt állítja, hogy az önkormányzat különböző termékeket és szolgáltatásokat rendelt meg, viszont ezek részben fiktív megállapodások voltak, részben pedig túlárazottak. A cél az lehetett, hogy az extra haszon egy részét visszaosszák.

A  jegyzőkönyvben az áll, hogy „az önkormányzat által megrendelt termékbeszerzések és szolgáltatások ellenértékét dr. Kiss László az általa kért korrupciós pénz fedezése érdekében úgy határozta meg, hogy azon 30-40 százalék körüli árbevétel keletkezzen. A megállapodás alapján kezdetben a haszon felét kellett visszaosztani dr. Kiss Lászlónak. […] Az elszámolásra kezdetben hetente, majd kéthetente került sor”.

A lap konkrétumokat is említ, például a kommunikációs feladatok ellátásánál az ismerős cég helyzetbe hozása érdekében legkevesebb 2 millió forintot kaphatott Kiss László 2019 decembere és 2020 januárja között. A dokumentumban az áll, hogy a politikus eleve azért akart polgármester lenni, mert így lehetősége nyílt ehhez hasonló szerződések megkötésére.

Az  ügyészség több szerződést is gyanúsnak talált. A dokumentumban olvasható álláspont szerint Kiss László ilyen módon összesen 18,1 millió forinthoz jutott, a pénzt pedig ingatlanvásárlással és értékesítéssel fedték volna el.

Kiss László tagad

A lap az óbudai sajtóosztályon keresztül eljuttatta a dokumentumot a polgármesterhez, hogy ellenőrizze annak valódiságát. Azt a választ kapták, hogy „polgármester urat valóban aznap vitték el és aznap közölték vele a letartóztatását, illetve azokat az abszurd vádakat, amiket azóta sem tudott semmilyen érdemi bizonyítékkal alátámasztani az ügyészség”

A szabadlábon védekező Kiss László többször is alaptalannak nevezte a gyanúsítást, és visszautasította az ügyészség állításait. A kerületi sajtóosztály úgy vélekedett, veszélyezteti a demokráciát az a tendencia, hogy az ügyészségről szivárognak ki anyagok, ezzel kapcsolatban Kiss László négy feljelentést is tett.

,,Ebből az újabb kiszivárogtatásból is teljesen világos, hogy az ügyet a rendszer politikai ügyként kezeli. A rezsim leváltásáig minden bizonnyal számíthatunk még hasonlóra. Egy biztos: polgármester úr nem hátrál meg

-közölte az önkormányzat, megjegyezve, a polgármester „minden erejével azon dolgozik, hogy az értelmetlen kerületi beépítések ellen fellépjen – de legalább azokat jelentősen mérsékelje. Ezenkívül szolidaritást vállal mindazokkal, akik a Fidesz-maffia ellen küzdenek. Úgy tűnik, a rezsim elleni aktív politikának gyorsan érkezik a bosszúja”.

(Borítókép: Kiss László 2024. augusztus 6-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük