
Gödöllőtől nem messze van egy kis falu Zsámbok község, ahol 2354-en laknak. A kis faluban sorozatosan drámai esetek történnek. Legutóbb az RTL Híradóban jelent meg a kis falu neve miszerint kábítószer kereskedőket fogtak el Zsámbokon. A rendőrök több millió forintot és több kilónyi drogot foglaltak le.
A videó megtekinthető:
https://www.facebook.com/share/v/1C5byRxXji
Majd a facebookon megosztott rövid videó kezdett el terjedni az interneten, illetve lakossági megkeresések alapján értesültünk arról mi folyik a kis községben, ahol szinte rettegésben tartja a polgármester azokat a lakókat, akik nem értenek vele egyet. A kommentekből kiderül, hogy hosszú idő óta drogkereskedelemmel foglalkozó csoport van jelen a településen, és többen úgy vélik, hogy az önkormányzat és a rendőrség eddig nem lépett fel határozottan ellenük.
Holló Ilona polgármester asszony 2025. március 9-én közleményt adott ki amellyet érdemes megtekinteni.


Zsámbok polgármestere közleményében kiderül, hogy tudott a Szent László utca 60. szám alatt zajló kábitószer kereskedelemről, illetve a prostítucióról idézem ,, Sok tanulsággal zárult a vasárnap délelőtt a Szent László utcában az egész falut hosszabb idő óta foglalkoztató, megbotránkoztató események sorozata.,, Felmerül az oly joggal feltett kérdés, hogy akkor ez idáig miért nem történt semmilyen olyan intézkedés, ami végleg elvágta volna a hálózat mükődését?
Polgármester asszony közleményében az írja, hogy ,,egyetlenegyszer sem történt feljelentés, tanúvallomás tétele sem. Csak polgármesterként tettem bejelentést. Nem történt rendőrségi bejelentés a baltadobálás napján sem,,
Az egyik olvasónk több bizonyítékot is küldött portálunknak, amely ennek az ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot.




A fényképek bizonyítják, hogy a baltadobálás napján a rendőrséget kihívta egy lakó, illetve a szomszédok tájékoztatták a rendőröket, hogy mi folyik évek óta az utcában. Számunkra érthetetlen, hogy miért állítja azt Holló Ilona, hogy nem történtek tanúvallomások és bejelentés sem történt a baltadobás napján, miért áll szándékában valótlant állítani? Egy hangfelvétel is a birtokunkba jutott mellyen a megtett baltadobálás bejlentése hallatszik a 112 segélyhívó kollegájával, amint azonnal küld egy járőrkocsit a helyszínre.
Vajon miért hazudott Zsámbok polgármestere a község lakóinak?
A közleményben polgármester asszony azt írja idézem: ,, Elsősorban tisztázni szükséges téves az a felfogás, hogy az önkormányzat meghatározhatja, ki milyen ingatlanban lakik, magántulajdonosok kit fogadnak a saját házukban.,,
Portálunk azt az információt kapta, hogy 2025. március 8-án Holló Ilona felhívta a kábítószerrel kereskedő fiatalember édesanyját és azt mondta neki, hogy azonnal takarodjanak el a faluból, egy az utcában lakónak panaszolta el kiabálva az utcán a hölgy.
Holló Ilona: ,,Közös erővel behelyezték bőröndöstől a gyermeket az autójukba és feltették egy külföldre induló vonatra.,,
Kábítószer birtoklás (Btk. 178.)
178. § (1) Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Prostitúció elősegítése Btk. 201.
201. § (1) Aki
a) mást prostitúcióra rábír,
b) épületet vagy egyéb helyet prostitúció céljára másnak a rendelkezésére bocsát,
c) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy prostitúciójához segítséget nyújt,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá prostitúcióra.
(3) Aki bordélyházat tart fenn, vezet, vagy annak működéséhez anyagi eszközöket szolgáltat, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Évek, évek, évek, szabadságvesztés, büntetendő!
A rendőrség, a hivatal, pedig egyszerűen elengedi? elküldi? autóba? vonatra teszik?
Mi folyik itt? Mi folyhat itt? Mi állhat a háttérben, ami miatt ilyen könnyen megússza valaki a törvény kezét?

Az Alaptörvényben fogják rögzíteni, hogy Magyarországon tilos a kábítószer előállítása, terjesztése, használata és népszerűsítése
– jelentette be a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a rendőrséggel közös sajtótájékoztatón csütörtökön.
Március 1-jétől hajtóvadászat folyik a kábítószer-kereskedők ellen annak érdekében, hogy felszámolják Magyarországon a drogkereskedelmet, illetve zéró toleranciát tanúsítanak a dílerekkel szemben.
Mi folyik itt? Mi folyhat itt? Mi állhat a háttérben, ami miatt ilyen könnyen megússza valaki a törvény kezét, amikor az egész kormány razziát tart?
Kicsit tovább olvasgattunk a csoportokban és rábukkantunk egy, két kommentre, ahol megosztják Holló Ilona polgármesterrel kapcsolatos megtörtént atrocitásukat, amit a polgármester követett el ellenük, azért mert kimerték mondani a véleményüket.
A szabad véleménynyilvánítás az egyik alapvető emberi jog, a szólásszabadság része.


Kerestük a polgármestert is, hogy mit tesz annak érdekében, hogy fellépjenek a prostítució, illetve terjesztőkkel szemben, az önkormányzat azonban nem reagált levelünkre. Természetesen, amint választ kapunk cikkünket frissítjük.