
Minden előzmény nélkül rátámadt egy felnőtt nő egy ötéves kislányra egy szlovák buszon. Az elvetemült támad az anyja szeme láttára kezdte ököllel verni a lány fejét. A feltételezett elkövetőt elkapták, akár három évet is kaphat, figyelembe véve, hogy nem ez az első ilyen eset.
Borzasztó jelenetek játszódtak le a Szlovákiában található ligetfalui buszon. Egy édesanya fél hét körül szállt fel a tömegközlekedési eszközre, nem sokkal később pedig előlépett a jármű hátsó részéből egy felnőtt nő, aki rárontott lányára, és ököllel kezdte ütni a fejét.
Az anya igyekezett megakadályozni az agresszív nőt, megpróbálta félrelökni, de néhány másodperc után újra támadott, végül a sofőrtől kértek segítséget.
Nem ő az első áldozat
Mint kiderült, nem a kislány a nő első áldozata. A Parameter.sk információi szerint egy másik buszon egy idős nőt támadott meg, akit szintén ököllel ütött a fején, illetve aznap a megállóban egy másik nőre is rátámadt. Mindegyik incidensre néhány nap leforgása alatt került sor.
A pozsonyi rendőrség azonosította a feltételezett elkövetőt, akit a kihallgatása után garázdaság gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyeztek.
és őrizetbe is vették a 36 éves nőt garázdaság gyanúja miatt. Kihallgatták, és előzetes letartóztatásba került, jelenleg is fogdában van. Ha bűnösnek találják, hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik – tájékoztatott Michal Szeiff, a rendőrség szóvivője.
Forrás: www.blikk.hu