Helyszíni bírságra is számíthat, aki részt vesz a Budapest Pride-on + videó

BELFÖLD Hírek itt és most

Ugyan finanszírozni nem tudja, de Karácsony Gergely továbbra is kitart a Budapest Pride mellett.

Kép forrás: https://hirtv.hu/

Hiába nem tudja finanszírozni, továbbra is kitart a főpolgármester a pride felvonulás mellett. Karácsony Gergely szerint a jelenlegi gazdasági helyzet és a politikai közeg nem teszi lehetővé, hogy anyagilag is segítsék az eseményt.

A főpolgármester kampányolása ellenére azonban a rendőrség úgy döntött: betiltja a rendezvényt. Döntésüket azzal indokolták, hogy elkerülhetetlen, hogy a 18 éven aluliak ne találkozzanak a törvénybe ütköző magatartással a gyűlésen.

Azonban aki nem tartja be a a törvényt, a rendőrség akár helyszíni bírságot is megállapíthat.

Ifj. Lomnici Zoltán – alkotmányjogász, tudományos igazgató, Századvég: „Elzárással nem sújthatóak akik egy ilyen eseményen részt vesznek, viszont néhány ezer forinttól több száz ezer forintig terjedhet az a bírság, amit a rendőrség megállapíthat.”

A rendőrségi határozatot a Kúria helybenhagyta. A magyar igazságszolgáltatás és államrend a normalitás talaján tudott maradni – erről már az Országgyűlés elnöke beszélt a Bayer Showban.

https://hirtv.hu/embed/307413

Forrás: https://hirtv.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük