
Felfüggesztette a munkavégzés alól a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a budapesti Hársfa Speciális Gyermekotthon otthonvezetőjét – értesült a Telex több, egymástól független forrásból.
Úgy tudjuk, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság belső vizsgálatot indított az ügyben. Ezzel párhuzamosan rendőrségi eljárás is folyik. Információnk szerint a belső vizsgálat és a rendőrségi eljárás is kábítószerrel kapcsolatos ügy miatt indult.
Meg nem erősített információnk szerint azért indult eljárás, mert a gyermekotthonban nagyobb mennyiségű kábítószert (úgynevezett kristályt) találtak a dolgozók, de az otthonvezető erről nem értesítette a rendőrséget. Úgy tudjuk, az érintett vezetőt még április végén állította elő a rendőrség a gyermekotthonból, ekkor indult ellene a rendőrségi eljárás.
Küldtünk kérdést a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak és a rendőrségnek is, ha válaszolnak, frissítjük a cikkünket. Az érintett otthonvezetőt is kerestük, de a telefonját egy kollégája vette fel, aki azt mondta, kérdésünkkel a főigazgatóságot keressük.
Forrás: telex.hu