Az első tanítási napon professzorunk bemutatkozott, és kihívott minket, hogy ismerkedjünk meg valakivel, akit még nem ismertünk.
Felálltam, hogy körülnézzek, amikor egy gyengéd kéz érintette meg a vállam. Megfordultam, és egy ráncos, kis idős hölgyet találtam, aki
mosolyogva sugárzott rám, ami egész lényét megvilágította.
Azt mondta: „Szia jóképű. A nevem Rose. Nyolcvanhét éves vagyok. Megölelhetlek?”
Felnevettem, és lelkesen válaszoltam: „Természetesen megteheti!” és hatalmasat szorított nekem.
– Miért tanulsz ilyen fiatalon, ártatlanul az egyetemen? Megkérdeztem.
Viccesen így válaszolt: „Azért vagyok itt, hogy találkozzam egy gazdag férjjel, férjhez menjek, és szüljek pár gyereket…”
– Nem komolyan – kérdeztem. Kíváncsi voltam, mi motiválhatta arra, hogy az ő korában vállalja ezt a kihívást.
„Mindig is arról álmodoztam, hogy főiskolai végzettséget szerezzek, most pedig megszerzem!” azt mondta nekem.
Óra után elsétáltunk a diákszövetség épületéhez és megosztottunk egy csokis turmixot. Azonnal barátok lettünk. A következő három hónapban minden nap együtt hagytuk el az órát, és megállás nélkül beszélgettünk. Mindig megbabonázva hallgattam ezt az „időgépet”, ahogy megosztotta velem bölcsességét és tapasztalatait.
Az év során Rose az egyetem ikonjává vált, és könnyen barátokat szerzett, bárhová is ment. Szeretett öltözködni, és gyönyörködött a többi diák iránti figyelemben. Ő élte át.
A félév végén meghívtuk Rose-t, hogy beszéljen a foci bankettünkön. Soha nem felejtem el, amit tanított nekünk. Bemutatták
, és fellépett a pódiumra.
Amikor elkezdte elmondani előkészített beszédét, ledobta háromszor öt lapját a földre. Csalódottan és kissé zavartan a mikrofonhoz hajolt, és csak ennyit mondott: „Sajnálom, hogy ilyen ideges vagyok. Lemondtam a sörről nagyböjtre, és ez a whisky megöl! Soha nem fogom rendbe tenni a beszédemet, szóval hadd mondjam
el, amit tudok.
Miközben nevettünk, megköszörülte a torkát, és így kezdte: „Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert öregek vagyunk; öregszünk, mert abbahagyjuk a játékot. A fiatalságnak, a boldognak és a sikernek csak négy titka van. Nevetni és humort kell találni minden nap.
Kell, hogy legyen egy álmod. Amikor elveszted az álmaidat, meghalsz.
Nagyon sok ember sétál nálunk, akik meghaltak, és nem is tudnak róla! Óriási különbség van az öregedés és a felnőtté válás között.
Ha tizenkilenc éves vagy, és egy teljes évig fekszel az ágyban, és egyetlen produktív dolgot sem csinálsz, húsz éves leszel.
Ha nyolcvanhét éves vagyok, és egy évig ágyban maradok, és soha nem csinálok semmit, nyolcvannyolc éves leszek.
Bárki megöregedhet. Ehhez nem kell semmi tehetség vagy képesség. Az ötlet az, hogy úgy nőj fel, hogy mindig megtalálod a lehetőséget a változásban.
Nincs megbánás.
Az idősek általában nem azt bánják, amit tettünk, hanem azt, amit nem tettünk meg. Csak azok félnek a haláltól, akik
sajnálják.”
Beszédét a „The Rose” bátran eléneklésével zárta.
Mindannyiunkat arra kért, hogy tanulmányozzuk a dalszövegeket, és éljük át őket a mindennapi életünkben.
Az év végén Rose befejezte az évekkel ezelőtt megkezdett főiskolai diplomát. Egy héttel az érettségi után Rose békésen, álmában halt meg.
Több mint kétezer főiskolai hallgató vett részt a temetésén annak a csodálatos nőnek a tiszteletére, aki példamutatással tanította, hogy
soha nem késő mindennek lenni, aki csak lehet. Ha elolvasta ezt, küldje el ezt a békés tanácsot barátainak és családjának. nagyon élvezni fogják!
Ezeket a szavakat ROSE szeretetteljes emlékeként adtuk tovább.
NE felejtse el, hogy AZ ÖREGEDÉS KÖTELEZŐ. A NÖVEKEDÉS
OPCIONÁLIS.
Abból élünk, amit kapunk, abból élünk, amit adunk.